in

Új hírek Rékasi Károly állapotáról

Távozott a kórházból és mivel orvosától engedélyt kapott rá, megkezdi a héten a munkát a sorozatban Rékasi Károly.

Rékasi Károly a héten a Barátok köztben is megkezdi munkát. Mint az ismeretes a színészt újra meg kellett műteni, mivel a nyári motorbalesetéből származó sérülései nem megfelelő ütemben gyógyultak. A színész lábában a baleset során úgynevezett romos törés keletkezett. A sérült csontoknál nem indult meg a csontképződés, ami indokolttá tette a műtétet. A beavatkozás során ismét felnyitották a színész combját, a törött csontrészek közti hiányt csontforgáccsal pótolták, amely ösztönzi a csontok növekedését, mindezt fémekkel rögzítették.

Mint, ahogy azt Rékasi Károly hivatalos Facebook oldalán is jelezte, orvosától engedélyt kapott a munkára, valamint a hétfői napon (02.22.) elhagyhatta a Honvédkórházat is.

A színész eddigi gyógyulási folyamata és rehabilitációja nem okozott fennakadást a sorozat történetvezetésében, de a mostani váratlan helyzet már igen, így a készítők gőzerővel dolgoztak azon, hogy a történetet Rékasi Károly állapotához és teherbírásához igazítsák.

– A sorozat számára elengedhetetlenül fontos a munkavállalói egészsége, ezért a szükséges gyógyulási idő biztosítása végett több lehetőség is felmerült arra az esetre, ha Karcsi nem kap engedélyt a munkára, gondolunk itt a történet teljes megváltoztatásán túl a karakter időszakos cseréig, bár ez utóbbit szerettük volna a legkevésbé, a színész érdekeit is tekintve. Arra is ügyelnünk kellett, hogy a történet ne sérüljön, hiszen a sorozat a nézők szórakoztatására hivatott, mindemellett a színész szempontjait is szerettük volna figyelembe venni – kezdte Rozgonyi Ádám a sorozat kreatív producere.

– Miután Karcsi engedélyt kapott a munkára meglátogattuk a kórházban, beszéltünk vele, valamint konzultáltunk az orvosával is, hogy milyen mértékű munkát végezhet és azt milyen formában teheti. Az információk alapján hoztuk meg azt a döntést, hogy úgy dolgozzuk át a történetet, hogy Karcsinak – ameddig az szükséges -, ülnie vagy feküdnie lehessen, majd később mankóval állnia is, valamint a teherbírására szabtuk a jelenetek mennyiségét. Figyelembe véve a sérülés súlyosságát, és ügyelvén arra, hogy nehogy megterhelje a sérült végtagot, kértünk fel egy betegszállító céget, hogy Karcsi szállítását az otthona és a stúdió között végezze el, és a forgatás alatt legyen segítségére amennyiben az szükséges. A stúdión belül is biztosítjuk a helyváltoztatását, például az öltöző, smink vagy a forgatási helyszínek között. Röviden, tudjuk, hogy számára nagyon fontos, hogy mihamarabb visszatérjen a munkába, de nem hagyjuk, hogy megterhelje magát és ne gyógyuljon megfelelően. Ennek elkerülésére mindent megteszünk – mondta a kreatív producer.

Szólj hozzá!

Rózsa György kórházba került – a lánya megszólalt

Jakupcsek Gabriella megszólalt: “Ez mindig fordítva volt”