A Madách Színház mély megrendüléssel tudatja, hogy elhunyt Psota Irén, a Madách Színház művésze, a Nemzet Színésze, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Psota Irén 86 éves korában, 2016. február 25-én, hosszan tartó betegség után, szívelégtelenség következtében, álmában hunyt el. Psota Irént a Madách Színház saját halottjának tekinti, temetéséről később történik intézkedés.
Psota Irén 1929. március 28-án született Budapesten. Gyermekkorától a színészi pályára készült.
1952-ben végzett a Színművészeti Főiskolán és azonnal a Madách Színházba szerződött. Játszótársai a Teátrum olyan legendás művészei voltak, mint – a teljesség igénye nélkül – Tolnay Klári, Kiss Manyi, Pécsi Sándor, Márkus László, Mensáros László és Gábor Miklós, ahogy később Almási Éva, Huszti Péter és Szerednyey Béla is.
1980-90-ig a Népszínház, majd a Nemzeti Színház művésze volt, 1990-ben visszatért a Madách Színházba, amelynek visszavonulásáig tagja maradt.
Klasszikus és kortárs drámák, vígjátékok és musicalek főszerepeinek tucatjait játszotta el hosszú és tartalmas pályafutása során. Minden műfajban és minden szerepében kiemelkedőt alkotott. A színpadon és a magánéletben is rendkívüli hatással volt a kollégáira és a közönségre. Egyedi orgánuma és megjelenése különlegessé tette a legkülönlegesebbek között. Szeretett élni és az élet is szerette őt.
A Színházi Adattár szerint 127 színházi bemutató fűződik a nevéhez, hatvannál több filmben és számtalan TV-játékban játszott. Három nagylemeze jelent meg. Gazdag és színes pályájáról három könyvet is írt. Az utolsó, 2008-ban megjelent művének címe: Csak a halálom előtt olvasható el, de siess!
Utolsó színházi munkája a Psota, Psota, Psota! című önálló estje volt a Madách Színházban. A 80. születésnapja után, 2009. április 11-én, szombaton este játszott utoljára, aznap vonult vissza a színpadtól. Psota Irénnel a Madách Színház és a Magyar Színháztörténet legendás színésznője távozott.
Utolsó gondolat Psota Iréntől:
„Gyönyörűséges pokol ez a pálya. És az élet?
És ez így együtt? Hát?!”
