Autos mese ovisoknak – Itt megtalálod!
Pető Sándor: A locspocs-autó
Bence éppen mamus szoknyáját cibálta a villamosmegállóban, amikor a sarkon befordult egy locsolóautó. Kétoldalt csak úgy prüszkölte a vizet.
– Mamus! Mamus! Nézz oda, hogy izzad az az autó!
– Nem izzad. Locsol.
– Locspocs-autó! Locspocs-autó! – kiabálta Bence, és közben tapsolt. – Igenis izzad. A locspocs-autó folyton izzad, csak télen nem, mert akkor fázik, bebújik a locspocs-barlangba és téli álmot alszik. Azt álmodja: esik az eső, és neki nem kell végigizzadnia az utakat, hanem leheveredhet egy fa alá és jól teleeheti magát tejcsokival.
A locsolóautó nagyot nyekkent és megállt. A hátsó, jobb kereke élesen sípolt és lassan leengedett.
– Látod, mamus, elfáradt. Vegyünk neki csokit.
– Az autó nem eszik csokit. A locsolóautó csak vizet iszik, és azt prüszköli ki, hogy ne legyenek szárazak, porosak az utak. És sose fáradnak el. Mindent, mindenütt lelocsolnak.
– Még a nagymamus kertjét is?
– Igen, még azt is- mondta mamus, mert fáradt volt egy kicsit, és nem akart mesélni arról,hogy a kertet nagymamus locsolja.
– És a Pistit is az óvodában – faggatózott tovább Bence-, aki nem akar megvárni, meg a Zsoltot is, aki tegnap sem adta oda az autóját, meg mindenkit, aki bánt? És ugye nem fog belefáradni soha?
– Nem bizony.
– Akkor most miért állt meg?
– Mert kidurrant a kereke.
A kocsiból bosszús, mérges hangú emberek szálltak ki. Tapogatták, rugdosták a leroskadt kereket.
– Mamus! A locspocs-autónak van testvére?
– Igen. A szemeteskocsi.
– És az most hol van? Miért nem jön erre, hogy segítsen rajta? Látod, fáj a lába, nem tud tovább menni.
– Ha kicserélik a kerekét, elindul.
– De azért jöhetne a szemetesautó is.
– Miért?
– Hogy ne legyen egyedül a locspocs-autó. Hiszen beteg.
– A szemetesautó most máshol dolgozik.
-Dolgozik? Mit dolgozik?
– Gyűjti a szemetet. Mindent magába gyűjt, ami rossz, ami piszkos, amire már senkinek sincs semmi szüksége.
– És közben mit mond?
– Azt, hogy “pffu, cssss!”
– Pffu, cssss, pffu, cssss! – ismételte Bence, de nem sokáig, mert jött a villamos. Odafönn az ablakra nyomta az arcát, még sokáig bámulta az elfáradt locsolóautót, s az, mintha tudta volna, hogy gondolnak rá, kigyújtotta a fényszóróit is, így integetett a villamos után.
—
Ela Peroci: A mi autónk
Messze lakunk a várostól, a házak itt olyanok, mint a virágok a zöld réten. Az egyik sárga, a másik piros, de van fehér meg kék is.
Mi, gyerekek, egész nap az utat bámuljuk, amely kígyózva halad a város felé, autó autó után száguld rajta szakadatlanul, mintha sohase akarna vége lenni. Mi csak nézzük, nézzük az autókat, és néha úgy érezzük, mintha mi magunk is utaznánk, de sajnos, nem jutunk el soha sehova.
Reggel néhány gyerek mégiscsak elmegy a városba. Autóbuszon utaznak. Iskolába mennek.
Mi otthon maradunk nagymamával, mert apa, anya már korán elmentek a városba dolgozni. Nagymama csak egy van, édesanyánk édesanyja. A szomszéd gyerekek is mind átjönnek hozzánk. Nagymama vigyáz ránk, nagyon szeret bennünket.
Nagyokat játszunk együtt, és ha elunjuk a játékot, kimegyünk virágot szedni. Nagymama ilyenkor szüntelenül azt mondogatja:
– Vigyázzatok! Vigyázzatok! Az útra ki ne menjetek! Kicsik vagytok, még elgázol benneteket valamelyik autó. Nem szabad kimenni az útra!
Nem is megyünk, pedig szeretnénk nagyon. Fölülnénk az autóbuszra, és bemennénk a városba. Vennénk valamit. Édesapám zsömlét szokott hozni a városból, anyám cukrot, az iskolások színes papírt. Rágógumit nem hoz senki.
Nagyon szeretnénk rágógumit venni. Pénzünk is van rá. Megtakarítottuk.
Tudja mindenki, hogy szeretjük a rágógumit, de nem hoznak. Anya azt mondja, látni se akar bennünket, amint rágjuk, apa azt mondja, hogy a gumi piszkos. Az iskolások nem mondanak semmit, de iskolából jövet ők is gumit rágnak.
Nagymama néha vigasztalni akar bennünket.
– Ha én bemegyek a városba, egészen biztosan hozok nektek rágógumit.
– Mi is elmehetünk veled? – kérdezzük ilyenkor, de nagymama nem válaszol. Szívesen magával vinne bennünket, de már nem lát jól, hallása is gyönge, no meg hogy is vihetne magával ennyi gyereket ilyen veszedelmes úton? Hiszen még ő maga sem lenne biztonságban.
– Mit vennél magadnak a városban, nagymama? – kérdezgetjük tovább.
– Autót.
Fillérenként rakosgatta össze a pénzt. Régi vágya teljesül majd, ha bemegy a városba. De mikor lesz az?
Néhány iskolás rendőr-egyenruhát kapott az iskolában meg fehér kesztyűt. Ők már jól ismerik a közlekedési szabályokat. Átvezetik a kicsiket, öregeket az úton, megállíthatják az utókat, nehogy valakinek baja történjék.
– Vigyél el a városba iskola után – kérleltem a bátyámat. Neki is van egyenruhája meg fehér kesztyűje, s én nagyon büszke vagyok rá.
– Jól van. Elviszlek – ígérte.
Este sokáig nem tudtam elaludni az izgalomtól. Bátyám előbb álmosodott el. Amikor elaludt, fölpróbáltam a rendőrsapkáját meg a kesztyűjét.
Bátyám másnap valóban elvitt a városba bennünket. Nagymama is velünk jött. Legszebb ruháját vette föl, a fejére selyemkendőt kötött. Mi is megmosdottunk, megfésülködtünk, és a kezünkben szorongattuk a pénzt – rágógumira.
Először autóbuszon utaztunk, aztán gyalog mentünk a városban.
Ha át akartunk menni az úton, a bátyám intett, megálltak az autók meg a kerékpárok. Még a troli is megállt. Szép nyugodtan, biztonságosan mentünk át a másik oldalra.
Bementünk egy boltba. Rágógumit vettünk. Szép színes papírba volt csomagolva.
Körülvettük nagymamát. Rágcsálva kérdeztük.
– Veszel autót, nagymama?
– Veszek.
Mindnyájan bementünk vele az üzletbe, odaálltunk a pult elé.
– Kérek egy autót – mondta nagymama -, olyan kulcsosat, amit föl lehet húzni, és sokáig szalad.
– Sárgát vagy kéket tetszik?
– Sárgát kérek – felelte nagymama, és ránk nézett.
A kiszolgálónő becsomagolta az autót, és odaadta nagymamának. Azt hitte, odaajándékozza valamelyikünknek.
Nagymama azonban a táskájába tette az autót. Az utcán várt ránk a bátyám. Neki is vettünk rágógumit.
Azt mondta, hogy stramm fickók vagyunk.
Most újra itthon vagyunk, de tudjuk, hogy akármikor újra bemehetünk a városba, mert a bátyám diákrendőr. Nagyon büszkék vagyunk rá.
Rágjuk a rágógumit.
Nagymama fölhúzza a sárga autót, leteszi a ház előtt a sima földre. Az autó szalad, fordul. Körülüljük, és mi is benne utazunk.
Utakat rajzolunk a földre, jelzőtáblákat állítunk.
Nagymama csak ül a karosszékében, és mosolyog. Este elteszi az autót, de tudjuk, hogy másnap újra ideadja.
Nagymamát nagyon szeretjük, ki sem tudná mondani, hogy az autó csak az övé.
– A mi autónk – mindig így mondja.
Lesz majd nekünk igazi autónk is, akkor majd mindennap bevisszük nagymamát a városba. Lehet, hogy a mi autónkat is megállítja majd egy diákrendőr. Ilyenkor megállunk, megvárjuk, amíg a gyerekek biztonságosan átmennek a túloldalra. Aztán rágógumit rágva vígan továbbhajtunk. A kis házak mellett pedig, amelyek olyanok, mint a virágok a mezőn még egy virág nyílik akkor ki: a mi autónk garázsa.
Ez a cikk Autos mese ovisoknak – Itt megtalálod! először a Kvízmester.com. oldalunkon jelent meg.