Babits Mihály: Viharfelhők
Valami van a levegőben,
Már érzem mindenütt lebegni,
Valami van a levegőben.
Valami jő közel jövőben –
De hogy mi, még nem tudja senki.
Az ég piros a láthatáron.
Mi pirosítja? Hajnal? Alkony?
Tán vulkán tört ki messze tájon,
Vagy szélvihar jön a határon –
Ezt legvalószinűbbnek tartom.
Vihar lesz. Már a gyáva férgek
A föld mélyébe lehuzódtak.
A fecskék alant keringélnek.
Kigyók barlangjaikba térnek –
Vihar lesz nemsokára … holnap.
A lég oly fülledt, forró, fojtott,
Hogy szinte a tüdőmet marja,
Az ember alig tud zihálni –
Csak törne már ki, törne már ki
Az új idők nagy zivatarja!
Óh de szeretnék villám lenni
Lesujtani a poshadt földre.
Óh de szeretnék szélvész lenni,
A légben szabadon kerengni,
Koronás fákat tépve, törve.
Ti lusta fák, haszontalan fák!
Évszázak óta tétlen álltok,
Sziván a földnek nedvét, vérét,
Fenntartván a munkás ekéjét,
S élősdieknek adva árnyot.
Ha vihar jő, madárszokásként
Én nem bujom meg lombotokban:
Eddig sem raktam rátok fészket.
És nem daloltam soha néktek:
A lég szabad madára voltam!
Csak törne már ki, törne már ki
Az új idők nagy zivatarja!
Szeretnék villám lenni, gyujtó,
Vagy szélvész, szabadon száguldó,
Mely törzsötöket kicsavarja!
The post Babits Mihály: Viharfelhők appeared first on Meglepetesvers.hu.
