– Rengeteg energiám van, a fiatalokat a levesbe küldöm! – kacsint huncut mosollyal Bangó Margit, miközben a Borsnak nyilatkozik. Évekkel ezelőtti súlyos betegségét említeni sem engedi.
– Nem beszélünk róla! Jól vagyok. Ahogy színpadra lépek, húszéves leszek. Mondjuk, amikor lejövök, százhúsz! A színpad egészséget, erőt ad, megfiatalít. Olyan őrjöngés van a koncertjeimen, mint egy rockkoncerten. Háromtól a százhárom évesig mindenki táncol, énekel, ez felemelő érzés.
Margit szembenézett a gyilkos kórral, de csodával határos módon sikerült felépülnie. Egy daganat maradt csak a testében, de azt évek óta nem hajlandó megműttetni.
– A felkaromban van, libatojásnyi daganat, de ez nem veszélyes. Zsírdaganat, csak szépséghiba. A bőr alatt van, az izmok fölött. Néha kicsit zsibbad a karom, de semmi több. Ha muszáj lesz, majd kivetetem. Emiatt soha nem járok ujjatlanban, még civilben sem. Zavar, ha rákérdeznek, vagy a régi dolgokkal hozzák kapcsolatba.
– A hajamból is elegem van, fodrászhoz is utálok már menni, mert olyan sok és hosszú, hogy három-négy óra, mire megcsinálják. Ha levágatnám, akkor rákérdeznének: már megint visszajött a gyilkos kór? Nem, és nem is fog! Hiszem, hogy a Mindenható szeret. Mindig, minden bajom, gondom rátettem, és ő segített. Amikor a műtőasztalon feküdtem – nem aludtam, akkor készítettek elő a beavatkozásra –, olyan félelem volt bennem, hogy azt el nem tudom mondani. Akkor hallottam, hogy a jóisten azt mondja: ne félj, tedd rám a gondod! Ez áll a szentírásban is: minden gondotokat énrám tegyétek, nekem gondom van tirátok. Ne félj, nem hagylak el, veled maradok a világ végezetéig. Ha valaki hisz Istenben, hát én hiszek! Én vagyok az élő példa, nincs az a betegség, amin ne segítene.
