in

Bemutatjuk a Ridikül új műsorvezetőjét – Dióssy Klára érdekességek

Dióssy Klári, a „Családbarát” című műsor eddigi háziasszonya lesz a Duna csatorna női beszélgető műsorának műsorvezetője. Január utolsó hetében ül be a műsorvezetői fotelbe Dióssy Klári a Ridikülben.

Ha egyszer látod Őt kérdezni, beszélgetni, emlékezni fogsz rá. Kedvessége, természetessége olyan közel hozza őt a képernyőn keresztül is, mintha a barátnőd lenne. Nem sztár alkat, nem találsz róla pletykákat, nem főz ismert embereknek, nem változtat hetente a megjelenésén. Profizmusa mégis a legnagyobbak közé emeli.


„Igazából a mai napig nem akarok Pesten élni, nem akarok a Best magazin címoldalára kerülni, nem vonz a hírnév, a karrier. De közben meg egy olyan műsort vezethetek, ami másnak csak álom.”
– nyilatkozta Dióssy Klára.

Pedagógusként végzett

Mezőtúron született. A szülei matematika szakos tanárok. Gyerekkorában kórusban énekelt. Szolnokon volt középiskolás, Szegeden pedig főiskolás, ott végzett a bölcsészkaron magyar-ének szakon. Bár pedagógusként végzett, sosem dolgozott eredeti szakmájában.

A Magyar Televízió Szegedi Körzeti Stúdiójában kezdett dolgozni, híradóban és magazin műsorokban egyaránt. Jelenleg a közszolgálati média műsorvezetője. A sportolást lételemének tartja, nem tudna meglenni nélküle. Rengeteget fut és kerékpározik. 2014-ben megszületett kisfia: Máté.

Videó a műsorvezetőről.

Szólj hozzá!

Hevesi Tamás látványos képet posztolt

Rudolf Péter: „Van ebben valami perverzíó”