in

Benkő László: “Ez nagyon kemény feladat”

Benkő László  a Családmeséinkben mesélt a rák ellenes küzdelméről.

A héten van a Rákellenes Világnap és ehhez kapcsolódik az M2 Petőfi TV Családmeséink című műsorának eheti adása. A mostani beszélgetés középpontjában ugyanis a rák és a rák ellenes küzdelem is áll: miként lehet feldolgozni, szembe nézni a betegséggel és mennyire fontos a családtagok támogatása. Rókusfalvy Lilinek Benkő László, az Omega billentyűse mesélt saját küzdeléről, miként élte meg korunk egyik legrettegettebb betegségét, a rákot.

„Ez nagyon kemény feladat és nagy megpróbáltatással jár. Az ember nem tudja ezeknél a dolgoknál, amíg akarva akaratlanul nem kerül közel hozzájuk, hogy mi minden van itt bent, amit addig nem használ, csak amikor szembe kerül vele – mutatott a halántékára a Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas zenész, akinek legnagyobb támasza a felesége és a családja. – „Érezni azt a biztonságot és azt a hátteret, ami minden megjátszás és hamis viselkedés nélkül abszolút fixen ott áll és megmondja, hogy mit lát rajtam, hogyan viszonyulok mindehhez– fejtette ki Lilinek a 76 éves legenda.

Azt is hozzátette, hogy szerinte nincs két egyforma út, ki hogyan éli meg, miként reagál a betegségre, hanem ahány ember, annyi variáció lehetséges.

Szólj hozzá!

Dolhai Attila: “Jók voltak a visszajelzések….”

Szabó Gyula – Balassi Bálint: Egy katonaének