Boros Csaba, a Republic együttes tagja a Lángológitárok oldal kérdésére beszélt a szörnyűségről.
Mennyire viselt meg benneteket a Cipő halála után kialakult szokásos “média-lincshangulat”, amikor mindenki jobban tudta, mit kéne tennetek? Az új, most megjelent albumon van is egy ilyen sor, hogy “egy címlapért a lelkedet eladnád, mert azt hiszed, hogy ez az élet” , gondolom, ez nem egy véletlen asszociáció.
Az embereknek mindig van egy prekoncepciója. Valahogy beleette magát az a gondolat a koncertrejáró fejekbe, hogy az énekes-frontember az, aki mindent megold és mindent csinál. Hiába mondtuk – leszámítva tán a kezdet kezdetét, amikor kizárólag Cipő dalait játszottuk el -, hogy ez egy összetartó alkotóközösség volt mindig is. De ezt ugye most kell igazán bebizonyítanunk, hogy tényleg az. Most jött ki a második album, amit már Cipő nélkül csináltunk, és már az első után elcsendesedtek azok a hangok, amelyek meg akarták mondani, hogy nekünk miképp kellene bármit is csinálnunk az énekes halála után. Mondjuk az is igaz, hogy én életemben nem bírtam megérteni, hogy miért mások akarják eldönteni a sorsomat, vagy hogy legyen-e Republic, vagy ne legyen Republic? Hogy ez kérdés lehet egyáltalán. Maximum nem jön el a koncertre, azt megteheti bárki, igen. Egyáltalán: azt a kortünetet nehéz megértenem, hogy miért foglalkoznak ennyit az emberek mások életével, miközben a sajátjukkal meg nem eleget? Ennek a kortünetnek én eléggé aktív áldozata lettem hónapokra. A bulvár mélyére, sőt legmélyére taszított ez az előbb kritizált attitűd, amit sokáig képtelen voltam felfogni. Nagyon megviselt. Ez egy örvény, miközben persze egy játék is, utólag látod, de közben skizofrénné tesz mindenkit.
Ez azért egy kicsit tönkretette az életed, nem?
Szörnyű volt, lefogytam 6-8 kilót. Érted, nem elég hogy meghal az egyik legjobb barátod, a zenésztársad, még megkapod mindehhez, hogy a lelkedbe gázolnak, hogy nyírnak bennünket, ahol tudnak.
