Boros Csaba, a Republic együttes tagja a Lángológitárok oldal kérdésére beszélt arról, énekesként miket él meg a színpadon.
Nem kapott el a pánik az elején, amikor a dalokat egyedül neked kellett elénekelned?
Nem pánik volt ez, hanem valamiféle “képtelenség”. Egyszerűen képtelen voltam bizonyos dalokat elénekelni, mert sírás nélkül nem tudtam volna megtenni. A Szeretni valakit valamiért című dalt nemcsak Cipőnek, hanem egy nagyon fontos zenekari munkatársnak ajánljuk minden koncerten és nagyon sokszor vagyok olyan lelkiállapotban, hogy hajszálon múlik a dal prezentálása. De mindig összeszedem magam most már. Korábban volt már olyan, például a József Attila Színházban egy karácsonyi nagykoncerten, hogy majd jól összerántom a közönséget a Ha még egyszer láthatnám című dallal, ami tele van “ki lép a helyedbe” és hasonló szövegfordulattal, és azt hittem hogy az otthoni rákészülés elég lesz. És akkor az történt, hogy 700 ember előtt nem tudtam mit kezdeni a szöveggel, egyből megérintett a “kollektív elvesztési fless”, amit már nem egyedül élsz meg, mert a nagy közönség, akik hasonlóan rezonálnak, mint te, felerősítik ezt az érzést. Képtelen is voltam elénekelni akkor. Azóta új albumok vannak, új utakat nyitottunk, de hát teljesen egyértelmű, hogy azóta is ugyanazon az úton vagyunk, miközben persze játszunk teljesen friss dalokat is.
De gondolom, a régi Republic-himnuszokat nehéz lenne kihagyni a repertoárból.
Nem is akarjuk. De elővettünk sok olyan dalt is, amiket már Cipő nem szeretett a végén, vagy nem akart játszani, én meg mindig is azt gondoltam róluk, hogy a zenekarhoz tartoznak, méghozzá eltéphetetlenül.
