Cserháti Zsuzsa: "Nem voltak különösebb terveim."

Szívvel – lélekkel énekelek címmel 1987-06-12-én beszélgetés jelent meg Cserháti Zsuzsa énekesnő A hét című lapban.

Cserháti Zsuzsa egyéniségében van valami furcsa, látszólag kibogozhatatlan ellentmondás, amely énekesi pályájába is beleszövődött. Hangjának eredetiségében nem lehet kételkedni, hangtechnikája bámulatos és mégsem tudott igazán felnőni önmaga tehetségéhez. Hat éve nem jelent meg nagylemeze, és bizony utolsó slágere is feledésbe merült már.

Amióta a Moulin Rouge színpadán énekel, újra a figyelem központjába került, mintha megmozdult volna körülötte valami. Újságírók, riporterek fotósok váltják egymást nála. És Zsuzsa két előadás közti pihenőjében vagy az előadások után, mégha fáradtan is, de minden sablonosság nélkül válaszol a kérdésekre. Én a pihenőjét raboltam el, hogy beszélgessünk.

Amikor elindultál ezen a pályán mit gondoltál, hogyan lesz?
— Sehogy sem gondoltam, mint ahogy semmit sem gondolok meg igazán. Úgy löktek ki a színpadra, mert nem mertem kimenni, annyira féltem. Ez még 1965-ben volt. Aztán apró szerződéseket kaptam. Építőtáborokban léptem fel harminc forintért és közben eladóként dolgoztam a Divatcsarnokban. Nem voltak különösebb terveim.

Akkor mért maradtál az énekesi pályán?
— Mert úgy alakult, hogy akartak velem dolgozni. Megkaptam a működési engedélyemet, bekerültem a rádió stúdiójába, 1972-ben pedig a táncdalfesztiválra, ahol előadói dijat nyertem. Ezután több hazai és külföldi fesztiválon vettem részt. A Magyar Rádió és két alkalommal a televízió nívódíját is megkaptam. Tavaly pedig a Szocialista Kultúráért kitüntetést.

Moulinban énekelsz, ahová nagyrészt külföldiek járnak. Tehát nem a te magyar közönséged. Nem félsz, hogy elfelejtenek?
— Egyáltalán nem félek. Azért jöttem a Moulinba, mert ez biztos fellépést jelent minden napra. Ha elmennék haknizni és lenyomnék három hónapot, utána — igaz — lenne egy hónap szabadságom. De én már két szabad nap után sem érzem jól magam. Akkor azt mondom magamnak, mi van, nincs már munka, nem jegyeznek talán? Itt meg minden este színpadon vagyok és énekelhetek. Azt csinálom, amit szeretek és akarok. És hát nem az népszerűsít, ha én elmegyek művelődési házakba énekelni, hanem a tévé és a rádió, mert azt egy egész ország látja és hallja. Van néhány új rádió- és tévéfelvételem, s ez nekem elég. Megnyugtat.

Nincs egy szabad napod. Tulajdonképpen az éneklésben éled ki magad?
— Szeretem a munkámat. Minden este igyekszem a maximumot nyújtani. Sziwel-lé- lekkel énekelek. Úgy érzem, aki ide betér, annak a szórakozásáért felelősséggel tartozom. Akármilyen fáradt, akármilyen beteg vagyok, jól kell csinálnom.

Éjjel fél kettőkor van vége az előadásnak. Utána hogyan alakul a napod?
— Nem tudom igazán kipihenni magam. Hajnali három-négy óra körül alszom el, de úgy, hogy rákényszerítem magam az alvásra, mert még olvasnék, zenét hallgatnék. Déltájban felkelek. Bevásárolok, takarítok, főzök. Délután hatkor újra lefekszem, hogy este tízkor pihenten álljak a színpadra. Ha rádióvagy tévéfelvételem van, esetleg más programom, máris felborul a napirendem és kapkodhatok, hogy mindenre jusson időm. Nekem a nappal az éjszaka. De a nappali alvás nem tudja pótolni az éjszakait. Nyolc hónap után tudtam csak megszokni ezt az életformát. De ez a nyolc hónap olyan volt az életemben, hogy aki rám nézett, azt kérdezte, mit csinálsz, hogyan nézel ki. Nagyon nehéz az éjszakai élet. Nem a négy és fél óra a színpadon, hanem annak következményei. Miközben mindenki csak azt látja, hogy kimegyek a színpadra, szép a ruhám, elénekelek néhány dalt és ezzel biztosan állati sokat keresek. Azt már nem látják, hogy én ezért keményen dolgozom.

Az emberek kíváncsiak a nyilvánosság előtt forgolódók magánéletére is…
— Nézd, nem titok az, hogy elváltam és van egy 12 éves fiam, Krisztián, akit imádok. De a magánéletemről nem szívesen nyilatkozom.

Nehezen boldogulsz a közismert ember szerepkörével?
— Igen. Nem tudom, mért olyan nagy dolog az, ha valaki énekesnő. Borzalmasan zavar, amikor azt hallom az utcán, hogy jézusom ott a Cserháti és nézd, hogy néz ki! Szinte elvárják, hogy nap mint nap az utcán is kisminkelve járjak és nagyestélyiben. Én pedig szeretek lezseren öltözködni és nem szeretem megjátszani magam.

Ez utóbbi érvényes az énekesnőre is?
— Nagyon sokan mondják, hogy ki kellene találni engem. Lehet, hogy az öltözködésemet ki kellene találni vagy a frizurámat. De ha már azt találják ki, hogy mit énekeljek és hogyan, akkor az már nem én vagyok. Nem vagyok tizennyolc éves kezdő kislány, akiből kell valakit csinálni! Nekem már nem lehet megszabni, hogy mit énekeljek és hogyan. Most dzsesszt ugyanúgy énekelek mint sanzont, musicalt, és így vagyok az, aki vagyok. Választottam egy arany középutat, ha nem is a józan eszemmel, véletlenül sikerült így. Tudom, nem vagyok nagy sztár, de ez nekem megfelel.

Egy kicsit különc vagy. Nem ez a baj?
— Ettől függetlenül mégiscsak fel tudok valamit mutatni. Mellettem mindig is voltak felkapott divatos énekesnők, zenekarok, akik egy idő után, a. divat múlásával, eltűntek. Lehet, hogy nagyképűen hangzik, de én még ma is Cserháti Zsuzsa vagyok.

Az a Cserháti Zsuzsa, aki a Gálvölgyi, Vikidál nagylemezeken „háttéréneke/”. Nem zavar a másodhegedűsi szerep?
Nem. Nagyon szívesen elvállalok mindent és semmit nem érzek megalázónak, ha olyan zenéről van szó, amelyben igazán jól érzem magam. Biztosan azért kértek fel engem, mert úgy gondolják, hogy a nekem szánt feladatot meg tudom valósítani.

Milyen terveid vannak a közeljövőre vonatkozóan?
— Szeretném elkészíteni harmadik nagyle mezemet. Ez számomra most a legfontosabb