A dal aktualitását a szomszédunkban dúló háború adja!
Szerzők: Blum József -Szenes Iván -1971
Úgy ment el õ is hogy visszajön,
Nevetett, kis bátor katona volt,
Nézte a lány szemét,
Tréfálkozva vette fegyverét,
Vissza tükrözte a nyári ég,
Vidám tekintetét.
Ne sírj, ha többé sose látnál,
Ne várj, ha már hiába várnál,
Ne sírj, hisz nem én rajtam múlik,
Hogyha egyszer nem jövök.
Biztos lesz más
ki megvigasztal téged,
Ne várj, majd meggyógyít az élet,
De én szeretlek amíg élek,
Amíg élek, amíg élek!
Levele már nem volt oly vidám,
A mosoly elvész a háborúban,
És túl a kerteken,
Lassan érik már a győzelem,
És egy tiszt jelenti lelkesen,
Ma nincs nagy veszteség!
Ne sírj, ha többé sose látnál,
Ne várj, ha már hiába várnál,
Ne sírj, hisz nem én rajtam múlik,
Hogyha egyszer nem jövök.
Biztos lesz más
ki megvigasztal téged,
Ne várj, majd meggyógyít az élet,
De én szeretlek amíg élek,
Amíg élek, amíg élek!
Fekete ruhában van a lány,
Béke jött a gyűlölt háborúra,
Nézi a kék eget,
Szinte számon kér egy életet,
Hátha vissza adja kedvesét,
A késő őszi ég!
Ne sírj, mert többé sose látod,
Ne várd, hisz már hiába várod,
Ne sírj, hisz nem õ rajta múlott,
Hogy már többé nem jön el,
Biztos lesz más ki
Megvigasztal téged,
Ezt ő is így kívánná néked,
Míg élt nem szeretett csak téged.
Most a kéklő messzeségből szól hozzád
Hozzáááááááááááád!
