Csukás István – Nyár a szigeten: olvasd el!
34
Amelyben véget ér a tanítás, Kece kipróbálja a zseblámpát, de azért elindulnak, egy tyúk feketére ég, de azért megeszik
Mint minden igazán vidám gyerektörténet, ez is egy csengőszóval kezdődik. Mégpedig, sejthetitek, az utolsó csengőszóval, amelynél édesebb muzsikát a világ legnagyobb zeneszerzője sem tudna kitalálni. Pedig amúgy különben elég csúnya berregés: zrr, meg: hrr, meg: brr – de hát, mint annyi dolgot az életben, ezt is széppé költi át az emberi vágyakozás.
Vagyis szólt a csengő, zörgött, hörgött, berregett, és Bádogos, akinek pedig olyan botfüle volt, hogy mankó helyett lehetett volna használni, lehunyta a szemét, szeplős arcán áhítat terült szét, és úgy hallgatta, mint egy szimfóniát.
Tuka férfias komolyságot erőltetett az arcára, és tüntető lassúsággal szedte össze a füzeteket, ceruzákat, mint akit akármilyen csip-csup üggyel nem lehet kihozni a sodrából.
Bezzeg Cseppcsányi alig bírt magával, rezgett, remegett, mint egy higanygolyó, hirtelen kigurult a padból, a táblához 5rohant, s hatalmas lendülettel, már ameddig rövid karja felért, óriási V betűt rajzolt az „AKÁCIÓ!” elé. Szinyák és Kece, akik egy padban ültek, mintha csak erre vártak volna, felugrottak a pad tetejére, és világgá harsogták a visszavonhatatlan tényt:
– Vakáció! Vakáció! Éljen sokáig a vakáció!
Palánk Géza, aki előttük ült, finom nehezteléssel a fejét csóválta. De azután őt is magával sodorta az események ellenállhatatlan lendülete, ugyanis Szinyák elvesztette egyensúlyát, és Kecét is magával rántva, mint Dugovics Titusz a törököt, Palánk Géza nyakába zuhantak.
Mire kigabalyodtak egymásból, a tanterem kiürült, csak ők maradtak ott hatan, mint az összeesküvők, bár az igazat megvallva, a többiek egy cseppet sem törődtek velük, kirohantak a végtelennek tűnő nyárba, mint a kalitkából szabadult csízek.
Palánk Géza szólalt meg először, neheztelő orrhangon:
– No de kérlek! No de kérlek!
Szinyák udvariasan felsegítette Kecét, majd cigányosan fekete képét komolyra igazítva válaszolt:
– Pardon, gróf úr! Az egészről a gravitáció tehet! Mert eshettünk volna felfelé is, ha nincs ez az átkozott nehézkedés!
Kece tökéletesen meg volt elégedve ezzel a válasszal, a maga részéről nem tett hozzá semmit, a térdét dörzsölte nagy buzgalommal, ahol a két régi sebhely közé egy harmadik fakadt az esés következtében.
Tuka végre összepakolta könyveit, és minden izgalom nélkül feltett egy kérdést:
– Minden rendben van?
A többiek egészen világosan érthették, hogy mire vonatkozik ez az egyszerű kérdés, mert bólogattak, és így válaszoltak:
6– Minden rendben!
Cseppcsányi a nagyobb hatás kedvéért egy hatalmas felkiáltójelet rajzolt a táblára.
Tuka elégedetten biccentett.
– Akkor holnap indulunk!
Mégis valami nagyon izgalmas dologról lehet szó, mert lám, a komoly Tuka szeme ragyog, mint a karbunkulus, s a többi gyerek szemében is parázslik az öröm, mint a kerékpár stoplámpájában az ásványi fény.
Cseppcsányi rikkantott a táblánál:
– Csak innen el gyorsan, mert a ruhámba ivódik az iskolaszag! Aztán szagolhatom egész nyáron!
A furcsa, színpadon használatos szórend lenyűgözte őket, mert kifelé tolongva kiabálták:
– Csak innen el gyorsan!
Szinyák még hozzátette az ajtóban:
– Mondá az ősz Cseppcsányi!
Olvasd el a teljes művet – Csukás István – Nyár a szigeten
