Csukás István a magyar irodalom egyik legnépszerűbb és legkedveltebb alkotója. Gyermekkönyvei, meseregényei, bábjátékai generációk óta meghatározzák a magyar gyermekkultúrát. Versei is ugyanolyan népszerűek, mint prózai művei.
Csukás István versei a gyermeki lélek megszólítói. A játékosság, a humor, a fantázia és a természet szeretete jellemzi őket. A költő a gyermek szemével látja a világot, és ezt a látásmódot tükrözi verseiben is.
Csukás István versei sokféle témával foglalkoznak. Vannak köztük játékos versek, amelyek a gyermeki életörömöt ünneplik. Vannak olyanok, amelyek a természet szépségét és csodálatosságát mutatják be. Vannak olyanok is, amelyek a gyermeki lét örömeit és nehézségeit fogalmazzák meg.
Csukás István versei minden korosztály számára élvezetesek. A gyermekek számára izgalmas és tanulságos olvasmányt jelentenek, a felnőttek számára pedig egy szeletnyi nosztalgiát és megnyugvást nyújthatnak.
Csukás István versek – ezeket ajánljuk elolvasásra!
Csukás István: Egérmese
Dohogott az egér:
sosincsen friss kenyér!
Ahogy mondom, ezér
dohogott az egér.
A boltba bandukolt,
csukva volt az a bolt.
Ahogy mondom, úgy volt,
csukva volt az a bolt.
Végül is mit csinált?
Hát morzsát rágicsált!
Egyebet nem csinált,
csak morzsát rágicsált.
Csukás István: Nyuszimese
Nyuszi, nyuszi vígan játszik,
csak a két nagy füle látszik.
Hajnal óta ugrál sorba
rekettyébe, sombokorba.
Estére már nem bokázik,
iheg-liheg lassan mászik,
meg is eszik tíz-húsz torzsát,
vizet iszik három dézsát.
Csukás István: Mackómese
Mackó brummog: irgum-burgum,
Bundám rongyos, ezért morgom.
Elballagott a szabóhoz,
De a szabó pénzért foltoz.
A mackónak nincsen pénze,
Elköltötte akácmézre.
Szegény mackó, mi lesz veled?
Hogyha megjön a nagy hideg?
Csukás István: Fecskemama bölcsődala
Kicsi fecském, csöpp fiókám,
hunyd le szemed, hunyd le már!
Szárnyad alá dugd be fejed.
Alszik a méh s kis bogár.
Alszanak a szelíd őzek,
s a nyulak sem kergetőznek.
Kicsi fecském, csöpp fiókám,
aludj el, mert a bagoly
ideszáll, s nem-alvóknak
a fülébe kuvikol!
De ha látja, hogy már alszol,
befogja a csőrt, és nem szól.
Kicsi fecském, csöpp fiókám,
aludj, én vigyázok rád!
Jó meleg a paplanocskád,
s pihe-puha a párnád.
Aludjál hát egy kicsinykét,
s kapsz majd finom reggelicskét!
Csukás István: Sün Balázs
Erdőszélen, erdőszéli
tölgy tövében volt egy ház.
Abban lakott hét süntestvér:
Sün Aladár,
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Sün Demeter,
Sün Tihamér
s a legkisebb:
Sün Balázs.
Hogyha jól bevacsoráztak
Szűk lett nékik az a ház,
S előfordult ilyenkor,
Hogy kívül rekedt Sün Balázs.
Furakodott, nyomakodott
Morgott, perelt dühöngve
Semmit se ért, mit tehetett,
Lefeküdt a küszöbre
Telt az idő, múlt az idő
Éjre éj és napra nap
Egyre többször fordult elő,
hogy a házból a legkisebb kimaradt.
„Ebből elég! Torkig vagyok!”
kiáltott fel Sün Balázs
„Sokan vagyunk,
s kicsi nékünk ez a ház”.
„Éppen ezért én elmegyek
Szerbusz néktek hat testvér
Sün Aladár,
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Demeter és Tihamér!”
Miután így elbúcsúzott
Fogta magát, elindult
Lába nyomán
Porzott a vén gyalogút.
Így baktatott, így poroszkált
Szomszéd tölgyig meg sem állt
Ottan aztán sürgött, forgott,
Árkot ásott, falat emelt,
Tetőt ácsolt, ajtót szegelt,
És mire a nap leszállt,
Épített egy kalyibát.
„Így ni! – mondta – most már végre kényelmesen alhatok!
Nem tolnak ki
a küszöbre a nagyok!”
Falevélből ágyat vetett
Kényelmeset,
belé feküdt s hortyogott
hogy csörögtek
s remegtek az ablakok.
Éjféltájban vihar támadt
Hajlítgatta a vén fákat
Fújt a szél nagy zajjal ám
S arra ébredt, hogy zörögnek
A kalyiba ajtaján.
„Ki az? – szólt ki fogvacogva –
Ki kopogtat éjnek idején?”
„Mi vagyunk az – szóltak kintről
Mi vagyunk a hat testvér
Sün Aladár,
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Demeter és Tihamér!”
„Elvitte a szél a házunk,
engedjél be,
ázunk-fázunk idekinn,
csurom víz a kabát rajtunk
és az ing!”
„Jól van, jól van
– szólt Sün Balázs –
Jövök már”
S fordult a kulcs, nyílt a zár.
Betódultak mind a hatan
Tele lett a kalyiba
Kérdezte is Sün Tihamér:
„Mondd csak testvér,
nincs csak ez az egy szoba?”
Lefeküdtek, elaludtak
S arra ébredt Sün Balázs:
Újra kicsi lett a ház!
Mert az éjjel ide-oda lökődve
Kiszorult a küszöbre.
„Ejnye! – mondta fejvakarva –
Mit tehetnék? Megnövök!
S akkor talán nem lesz ágyam,
Nem lesz párnám a küszöb!”
Csukás István: A madármenyegző
Rigó úrfi így rikkantott:
Gyertek, még ma lagzit tartok!
A szép mátkám íme, itt jő:
a barázdabillegető!
S jöttek sorba a vendégek.
Rigó néni fürgén futott,
cipeli az ajándékot.
Lépked a pinty, balra, jobbra:
Ez a mező legszebb csokra!
Nászdalt fúj a fülemüle,
megfájdult a násznép füle!
Holló bátyó nagy károgva
az ifjú párt összeadta.
Fülesbagoly se hall, se lát,
Mind megette a vacsorát!
Vége lett az ünnepségnek,
hazamentek a vendégek.
Csukás István: A kutya első verse
Asztal alatt sűrű homály,
asztal alatt kincsesbánya,
rég feledett kéziratok,
közöttük a gazdi lába.
Mivel minden zugot elönt
a sok telefirkált papír,
ez meg milyen foglalkozás,
szegény gazdi egész nap ír!
Közben nyög meg sóhajtozik,
és füstöt fúj, mint a kémény,
ködös szemmel hova bámul,
dől belőle a sok élmény.
Jön a kutyám szimatolva,
ő most egy nagy nyomozó eb,
fölfedezi a világot,
és most az orrával főleg.
Megtelik az orrsövénye,
minden szagot külön választ,
csípőst, fanyart, dohost, szúróst,
felsorolni ki tudná azt?
Csodálatos szimatával
betalál az asztal alá,
futólagos üdvözlésként
a lábam puhán megnyalá.
Majd mint kinek megtelt orra,
s rájött, hogy van éles foga,
rágcsál, mar, tép a homályban
nagy szuszogva és morogva.
Én csak félig figyelek rá,
markában tart még az ihlet,
nem a lábam rágja, érzem,
hát akkor mit rágcsál itt lent?
Lenézek: a szája tele
rövid verssel, hosszú verssel!
Bűntudatos szemmel néz rám:
Most mi lesz, ugye nem versz el?
Rágd át magad, de ne nyeld le,
szólok, hátha beteg leszel!
A vers, hm, a lélek étke,
s jobb, ha te még kolbászt eszel!
Csukás István: A nyekeregdi kerékgyártó
A nyekeregdi kerékgyártó
bánatosan tekereg,
Nyekeregden minden kerék
éktelenül nyekereg.
Tudja jól azt kutya, macska,
s bölcsőben a kisgyerek:
ki az oka, hogy a kerék
Nyekeregden nyekereg!
Épp ezért a kerékgyártó
már csak éjjel tekereg.
Hiába, mert a sok kerék
álmában is nyekereg!
Földhöz vágja a sipkáját
s így kiált föl: mit tegyek?
Elfogyott a kocsikenőcs,
pedig vettem eleget!
Csukás István: A barát és a szamár
Történt egyszer a nyáron,
barát ült a szamáron,
csuha volt a baráton,
átugrottak az árkon.
Illetve csak a barát
ugrotta az árkot át,
a szamár a parton állt,
földbe szúrva a patát.
A barát az árkon túl
nagy dühében majd megful,
diheg-dohog, és dúl-fúl,
de mit ér, ha latinul.
Mert a szamár, ugyebár,
többek közt azért szamár,
iskolába sose jár,
latinul szidni őt kár!
Belátta ezt a barát,
visszament az árkon át,
vállra vette szamarát,
úgy mentek a sáron át.
Barát hátán a szamár,
barát alatt a nagy sár,
sárban ült a béka-pár,
s szájukban pipaszár.
Látod – szólt az öregebb -,
milyenek az emberek!
A fiatal rábrekeg:
– Ez a világ így kerek!
Hallotta ezt a barát,
megátkozta szamarát:
„Uramisten tégy csodát,
szamár legyen a barát!”
A varázslat meg is lőn.
és egészen hihető:
barátfül a szamárfőn,
szamárfül a barátfőn.
Úgy kocogtak már tovább,
szamár fönt, lent a barát,
földhöz verve a patát,
hátán vitte szamarát.
Így történt ez a nyáron,
szamár ült a baráton,
csuha volt a szamáron,
bunda nőtt a baráton.
