Egy arc a Szomszédokból címmel A Hét című lap 1989-01-13-án megjelent 3. száma. A cikket Balázs Zsuzsa készítette.
Nehéz öt elérni. Sosem tudni, hol játszik. Öt napig nyomoztam utána, míg végül Budapesten utolértem őt. Szerencsém volt. Kulka János örökmozgó ember. Amióta a Szomszédok c: televíziós teleregényben Magenheim doktor szerepét alakítja, állandó utazás lett az élete. Éppenhogy kibújik a doktor szerepéből, máris száguld vissza színházába Kaposvárra, hogy itt életre keltse a „Most mind együtt” cimü zenés darabban a karmestert.
— Kaposváron játszol, a Szomszédokat Budapesten forgatjátok. Hogy bírod ezt az ingázást?
— Nehezen. Azért is nehezen, mert ez a hetedik évem vidéken. Ha megszámolnám, hogy a lábamban vagy a kocsim kerekében hány kilométer van, biztosan félelmetes szám jönne ki. De meg lehet szokni. No, meg ha az ember igazán szeret egy helyet, és szereti azt a közösséget, ahol játszik, nehéz otthagyni. A kaposvári társulat nagyon erős.
Nehéz lenne a kollégákat otthagyni csak azért, hogy ne kelljen ezer kilométert autóznom. Nincs családom, nincsenek gyerekeim, ilyen szempontból „könnyebb” a helyzetem.
— Lám milyen hosszú út vezet Magenheim doktor úrig. Vajon Magenheim doktor szerepe milyen úton jutott el hozzád?
— A rendezőt, Horváth Ádámot még főiskolás koromban ismertem. Akkoriban készítette Petőfi Sándor sorozatát a tévében és meghívott próbafelvételre. Ez nagyon vicces dolog volt, mert akkor sem volt sokkal több hajam, és én mint Petőfi Sándor. Mondanom sem kell, hogy ez a szerep nem lett az enyém. De aztán a következő sorozatában, a Széchenyiben már játszottam. Ezután egy Molnár Ferenc darab jött, majd pedig a Szomszédok. Pár hónappal előtte szólt, hogy indul egy sorozat a tévében és ö fogja rendezni. Akkor még senki nem tudta, hogy ez lesz belőle. Először, egy un. próbaszámot csináltunk meg, amit házon belül a tévé illetékeseinek kellett megmutatni, hogy mégis hogyan fog ez kinézni. Mindenki azt mondta, jó, kezdjetek bele. Tulajdonképpen ez mindenkinek új volt. A Magyar Televízióban is újdonságnak számított. Szép lassan beletanultunk, belerázódtunk.
— Hogy érzed magad Magenheim doktor bőrében?
— Meg kell, hogy mondjam elég körvonalazatlan szerep ez. Ezért nem tudok mást csinálni, mint magamra húzni a szerepet, hogy rám hasonlítson. A szerepem leírva: a jó doktor szerepe. Én azonban igyekszem nemcsak egy pozitív hős lenni a képernyőn, aki lobog a mentőszolgálat oltárán. Nem. Ez igenís rosszkedvű ember, neki is adót kell fizetnie, ott a felesége, aki elkölti a pénzét, a gyerek, akivel mindig bajok vannak, és hát az ügyelet. Szóval egy ember, akinek elég sok baja van. Az benne a jó, hogy a nézők ráismernek, hogy jé ennek is pontosan az a baja.
— Az ipolysági (Sahyj származású híres sebészprofesszor édesapád mit szólt álorvosi működésedhez?
— Ő nagyon elfogult velem szemben. Van olyan, hogy megkérdezem tőle, hogyan kell újraéleszteni, infúziót bekötni stb. Tudunk konzultálni. De mint mondtam, ö nagyon elfogultan nézi fia álorvosi működését. Az apám a szíve mélyén nagyon szeretett volna színész lenni. S szerintem kitűnő színész lett volna. Láttam néhány előadását az egyetemen, olyan könnyedséggel adott elő, hogy a számat tátottám. S úgy irigyeltem őt a magabiztosságáért… Ha nekem a fele lenne meg ebből. Most már biztos vagyok benne, hogy arra voltam kárhoztatva, hogy színész legyek. Egyszerűen nem tudok mást elképzelni. Mégis az embernek annyi kételye van, annyiszor elbizonytalanodik. Rossz látni, hogy a színház nem olyan fontos dolog. Egyre kevesebben járnak színházba, az embereknek rossz a kedvük, és nem tudod, mit játssz nekik. Bár az igazán jó előadásokra mindig megtelnek a nézőterek, még akkor is ha a Szomszédokat sugározza a televízió.
— Mi történne akkor, ha úgy döntené!: nem játszod tovább doktor Magenheimet? Kiálthatsz?
— Két hónap felmondási idővel kötöttünk szerződést, pontosan azért, hogy elkerüljük a későbbi feszültségeket. Ha én úgy döntök, hogy júliusban nem akarok játszani, akkor májusban szólnom kell, hogy két hónap alatt ennek megfelelően tudják alakítani a történetet.
— Megfordult a felmondás gondolata a fejedben?
— Nézd, ezt nagyon sokáig nem szabad csinálni, mert óhatatlanul rámragad ez a doktorurasdi, s ez nem tesz jót. Szakmai félelmei vannak az embernek, hogy egyszercsak a rendezők azt fogják mondani, hogy ez a Kulka nem tud semmit, csak ezt a doktort. Meg hogy minek hívjam, hisz úgysem hiszi el neki senki, hogy a szerepe szerint éppen ö egy asztalos és nem ez a Magen- heim. Nem biztos, hogy ezt meg kell várni. De addig nincs nagy baj, míg emellett Goethe Egmontját lehet játszani, vagy Shakespeare Hamletjét. Vagy most ezt a karmestert.
— Ha nem is hamleti mélységű a doktor szerepe, nem kétséges, hogy népszerűvé tesz.
— Valóban soha nem gondoltam volna, hogy egyszer még feszengeni fogok tőle, hogy be kell mennem egy boltba parízert venni. Ilyenkor azonnal összesúgnak az emberek: „Nézd már, parízert vett!” Vége azoknak az időknek, amikor be lehetett ülni valahová személytelenül. Ez a népszerűség.
— Csak azt ne mondd, hogy nem jó érzés népszerűnek lenni.
— Persze hogy jó, nagyon jó.
— A magánéletedben mi jelenti neked a sikerélmény érzését?
—■ A főzés, ami nagyon szórakoztató dolog. Nekiállok főzni, és egyszer csak kész van, s ezt én csináltam. A másik ilyen sikerélmény az utazás. Mindenféle ismeretlen helyet felfedezni, külföldön vagy belföldön mindegy.
Klikk és nézd meg, hogy jelent meg anno a lapban.
