Fantasztikus Szabó Gyula előadás.
Úgy múlik el az életünk:
emlékezünk, emlékezünk.
Egy régi dal, egy régi kép
eszünkbe jut, szívünkbe tép.
Úgy múlik el az életünk:
emlékezünk, emlékezünk.
Elillant rég a nagy varázs,
ifjúságunk hűlő parázs.
Álmaink lásd eloszlanak,
hő vágyaink szétfoszlanak.
Nem marad meg már más nekünk:
emlékezünk, emlékezünk.
Egy kiskabát, egy rongykabát,
agyaggolyók, meg rongybabák.
Gyermekkorunk hívó szava:
Hol vagy fiam? – S te hol vagy mama?
Így múlik el az életünk:
emlékezünk, emlékezünk.
Egy régi bál, egy régi tánc,
mindegy mi volt, semmit se bánsz.
Így múlik el az életünk:
emlékezünk, emlékezünk.
Örvénylik múltunk mély tava,
nincs nyár heve, csak tél hava.
Csitult a láz, elmúlt a tánc,
szemünk körül már több a ránc.
Így múlik el az életünk:
emlékezünk, emlékezünk.
Egy kiskabát, egy rongykabát,
agyaggolyók, meg rongybabák.
Gyermekkorunk hívó szava:
Hol vagy fiam? – S te hol vagy mama?
Az életünk így múlik el,
s ha jő a nap, hogy menni kell,
elhal szavunk, elhal dalunk,
megszülettünk, hát meghalunk.
De míg vagyunk emlékezünk:
így múlik el az életünk.
Egy kiskabát, egy rongykabát,
agyaggolyók, meg rongybabák,
Gyermekkorunk hívó szava:
Hol vagy fiam? – S te hol vagy mama?
Erre nincsenek szavak.
