in

Elhunyt Daróci Bárdos Tamás, a Szaffi zeneszerzője

87 éves korában elhunyt Daróci Bárdos Tamás zeneszerző, karnagy, zenetanár.

Olyan nagyszerű magyar rajzfilmek zenéit köszönhetjük neki, mint a Szaffi, vagy a Ludas Matyi.

Nyugodjon békében!

Daróci Bárdos Tamás zeneszerző, karnagy, zenetanár 1931. szeptember 27-én született Budapesten. Édesapja Bárdos Lajos zeneszerző, karnagy, zenetudós volt. Zenei tanulmányait cselló hangszeren kezdte Zsámboki Miklós, majd Friss Antal növendékeként. A Zenei Gimnáziumban érettségizett. Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta zeneszerzés szakon, Szervánszky Endre növendékeként. 1958-ban kitüntetéssel diplomázott.

1958-tól 1961-ig a Fővárosi Zeneiskola Szervezet szolfézstanáraként dolgozott. Ezalatt már különböző néptánc együttesek számára születtek feldolgozásai, táncjáték kíséretei. 1961-től 1970-ig a Duna Művészegyüttes karmestere, zenei vezetője. A szolnoki és zalaegerszegi néptáncfesztiválokon több ízben elnyerte a zeneszerzői díjat. 1971-től 1990-ig a Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezető karmestere. 1990 óta a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola zeneelmélet-, zeneirodalom-, és népzenetanára volt.

Művei:
különböző táncegyüttesek számára írott népzenei feldolgozások, táncjáték-, és táncdráma kíséretek.

Filmzenék:
Ludas Matyi, Szaffi, Tetovált nő.

Színházi zenék:
Koldus és királyfi, Távolban egy fehér vitorla, Telihold. Tévéjáték zenék, kórusművek, oratóriumok: Ady oratórium, Fehérvári Te Deum, Missa Gratiae, Magyar Rekviem. Misék, motetták.

A Bárdos Lajos Társaság társelnöke, a KÓTA tiszteletbeli társelnöke, a Magyar Muzsikus Fórum elnökségi tagja volt..

Díjak, elismerések
1974 Erkel Díj
1995 Lyra Díj
1997 Székesfehérvár Díszpolgára
2001 Apáczai Csere János Díj
2005 KÓTA zeneszerzői díj
2007 Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje

Szólj hozzá!

Elhunyt Benkő Pál sakknagymester

Zsoldos Imre 100 – Sárosi Katalin emlékkoncert lesz Budapesten