in

Elhunyt Joszif Kobzon

Nyolcvanéves korában csütörtökön elhunyt Joszif Kobzon, a szovjet-orosz esztrádzene pátriárkája, a hazafias dalok emblematikus előadója, orosz parlamenti képviselő.

Kobzon, aki zsidó szülőktől az ukrajnai Donyec-bányavidéken született, és fiatal korától parókát visel, 1959-ben kezdte csaknem hat évtizeden átívelő zenei karrierjét. A hatvanas években fellépett a magyar táncdalfesztiválokon és több magyar slágert még idős korában is fejből el tudott énekelni.

A bariton, aki a zenepedagógia mellett marxista-leninista egyetemet végzett, a szovjet intervenció éveiben kilencszer adott koncertet a katonáknak Afganisztánban, és az állami ünnepek moszkvai televíziós gálakoncertjeinek megkerülhetetlen szereplőjévé vált. Korábbi szokásához hűen 2016-ban fellépett az orosz légierő szíriai Hmejmímben működő bázisán.

Kobzon még 1989-ben lett a szovjet törvényhozás népi küldötte, az első orosz elnök, Borisz Jelcin alatt azonban nem termett számára politikai babér, és csak 1997-ben lett ismét honatya, egyéni választókörzetben.
Joszif Kobzon 2007-ben az Állami Duma (alsóház) külügyi bizottságának alelnökeként, helyettesével, Alekszandr Tyagunovval együtt a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét kapta azért a fontos szerepért, amelyet a sárospataki kötetek visszaadásának parlamenti elfogadtatásában játszott.

A Szovjetunió 1991-es széthullása táján üzleti vállalkozásokba fogott. Médiajelentések szerint pénzügyi sikereit részben barátja, Jurij Luzskov moszkvai polgármester erkölcsi támogatásának köszönhette.
Washington 1995-ben bevonta Kobzon amerikai vízumát és feketelistára helyezte az énekest az után, hogy a The Washington Times a Központi Hírszerző Irodára (CIA) hivatkozva azt írta róla, hogy “az orosz Frank Sinatrának” maffiakapcsolatai vannak. Húsz évvel később az Európai Unióban és Ukrajnában is a nem kívánatos személyek listájára került a Krímmel és a Donyec-medencével kapcsolatos állásfoglalásai miatt. 2015-ben, humanitárius megfontolásból, olasz vízumot kapott gyógykezeléséhez.
Kobzonnak, aki 2004-ben a tíz évvel később megdöntött ukrán elnök, Viktor Janukovics oldalán kampányolt, még életében szobrot állítottak szülővárosában.

A művész csaknem 13 éven át harcolt rákbetegsége ellen, élete utolsó két hónapjában kétszer került kórházba.

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön részvétét fejezte ki az elhunyt hozzátartozóinak. – közölte az MTI.

A videóban Josif Kobzon Kovács József dalát énekeli, íme a Jöjj vissza hozzám 1967-ből.

https://www.youtube.com/watch?v=KXb5JgRV1h8

Szólj hozzá!

Lord: Szemedben a csillagok

Kovács Kati itt lép fel szeptember elsején