2016. február 28-án, életének 93. évében elhunyt Székely György történész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Közép- és Kora Újkori Egyetemes Történeti Tanszékének professor emeritusa, korábban az egyetem rektorhelyettese és a kar dékánja, a Budapesti Történeti Múzeum volt főigazgatója, a magyar és az egyetemes közép- és kora újkor kiemelkedő kutatója. – közölte az mta.hu.
Székely György 1924-ben született Budapesten. 1946-ban szerzett jogi doktori oklevelet a Pázmány Péter Tudományegyetemen. 1952-ben lett a történettudomány kandidátusa, 1973-ban a történettudomány doktora és a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. 1985-ben választották az MTA rendes tagjává.
Tudományos pályáját a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetében kezdte 1949-ben, de már ekkor tanított az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, ahol 1953-ban docenssé, 1956-ban pedig egyetemi tanárrá nevezték ki. Évtizedeken át részt vett az egyetem és a kar vezetésében. 1955 és 1962, valamint 1976 és 1982 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektorhelyettese, 1969-től 1975-ig a Bölcsészettudományi Kar dékánja volt. Egyetemi oktatómunkája mellett az 1980-as években a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatói teendőit is ellátta.
1958 és 1966 között a Magyar Történelmi Társulat főtitkári, majd alelnöki pozícióját töltötte be. Akadémikussá választását követően az MTA Felügyelőbizottságának, a Magyar–Lengyel és a Magyar–Svéd Történész Vegyes Bizottságnak, illetve az MTA Doktori Tanács történettudományi szakbizottságának tagja volt. Tudományos tevékenységét többször is rangos díjjal ismerték el. Megkapta az Akadémiai Díjat, a Szent-Györgyi Albert-díjat és a Lengyel Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét is.
Széles ívű és analitikus gonddal végzett kutatásainak főbb területei a magyar és európai város- és egyetemtörténet, a 14–16. századi hazai és közép-európai társadalmi harcok, valamint az előreformációs mozgalmak története voltak. Kutatómunkája kiterjedt a magyar–bizánci és magyar–oszmán kapcsolatokra is.
Személyében az akadémiai közélet és az egyetemi oktatás fáradhatatlanul tevékeny, segítőkész, megfontolt és vezetési tapasztalatokban gazdag egyéniséget veszített el.
