Életének 73. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után, 2015. május 22-én elhunyt Sztrilich Ágnes szociális testvér – értesült a Magyar Kurír.
Sztrilich Ágnes 1942-ben született szülei ötödik gyermekeként. Édesapja Sztrilich Pál fogorvos, cserkészvezető, a magyar cserkésztisztképzés megszervezője, a Magyar Cserkész című folyóirat szerkesztője; édesanyja Csapody Hedvig, a Katolikus Leányok Országos Szövetségének elnöke volt.
„Istent megismerni, másokkal megismertetni, szeretni, másokkal megszerettetni! Istent másokban szolgálni, és együtt a Mennyországba jutni!” – ez a gondolat már elsőáldozásra készülve szívébe vésődött, majd amikor a történelmi körülmények miatt a bérmálás szentségében már nyolcévesen megkapta a Szentlelket és felnőtt kereszténnyé válhatott, még inkább elmélyült benne. 1960-ban, 18. életévének betöltése után azonnal, még érettségi előtt jelentkezett az akkoriban – az állami rendelkezések miatt – csak illegalitásban működő Szociális Testvérek Társaságába, ahol jelentkezését elfogadták. Első fogadalmát 1966-ban, örökfogadalmát 1973-ban tette le.
Világnézeti okokból nem vették fel az egyetemre, ezért a diétásnővér-képzőt végezte el 1965-ben, majd az Egészségügyi Főiskola dietetika szakán szerzett felsőfokú végzettséget.
A Szegeden titokban kezdett teológiai tanulmányokat már a Hittudományi Akadémia levelező tagozatán fejezhette be.
Több mint harminc évig diétásnővérként dolgozott, emellett azonban a rendszeres kihallgatásokat és munkahelyi zaklatásokat is vállalva lelkigyakorlatokat vezetett, segítette a hivatáskereső fiatal lányokat, hogy megtalálják saját útjukat, a nekik megfelelő szerzetesközösséget. 1979-től a Szociális Testvérek Társasága magyarországi novíciamestere volt, de segítette a többi illegalitásban élő magyar szerzetest is.
Széles körű kisközösségi, szerzetesi és más kapcsolatai révén már 1989 előtt is részt vett a gyermek-, nő- és családvédelemben. Egyik első munkatársa volt a magyarországi telefonos lelki elsősegély-szolgálatnak. Írásaival, fordításaival, lelkinapok tartásával, személyes lelkivezetéssel sokat tett a közszellemformálásért. Lelkiismereti szabadságra, felelős gondolkodásra nevelte a rábízottakat. 1997-ben az ő biztatására kapcsolódtak be a szociális testvérek az úgynevezett Katolikus Koordinációs Tanácsba, majd az induló pártokba, és vállaltak különféle közéleti szerepeket is.
Egyre inkább felismerte, hogy a hitetlenség és a nyomor újratermeli önmagát, s ezért a legszociálisabb tett a Lumen Christi – Krisztus világosságának terjesztése. Aktívan részt vett a karizmatikus megújulásban, éveken keresztül tagja volt a mozgalom szolgáló bizottságának is.
Vallotta, hogy az emberi identitás és a család válságát megtapasztaló korunkban az élet, a család és az emberi méltóság védelmében, a társadalom peremre szorultjainak megsegítésében, a szociális válsághelyzetek megelőzésében nagyon fontos szerepe van a családnak, a kisközösségnek, az egyházi és civil szervezeteknek, amelyek formálásában maga is aktív szerepet vállalt.
A rendszerváltást követően egyik motorja volt a szerzetesnők összefogásának, részt vett az egyházmegyei karitász- és szociálismunkás-képzés megszervezésében, és sokakat készített fel erre a munkára. Az esztergom–budapesti egyházmegyei zsinaton a szociális bizottságot vezette, tagja volt a nemzetközi felnőttképző szervezet, a FEECA szociális bizottságának és az 1994-es ENSZ-világtalálkozó magyar nemzeti bizottságának. Elindította és éveken keresztül vezette a Katolikus Nőfórumot, mindvégig aktív tagja volt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családbizottságának.
1996-tól 2004-ig a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkárságán a Világiak Irodája és a Hivatásgondozó Intézet munkatársaként segítette a civil szervezetek újraszerveződését és összefogását, valamint a szerzetesközösségek képzéseit, hivatásgondozását.
2004-től 2012-ig a Szociális Testvérek Társasága magyarországi elöljárójaként, 2006–2012 között pedig a Magyarországi Rendfőnöknői Konferencia elnökeként is segítette a szerzetesrendek életét.
A rendszerváltást követően a rendalapító Slachta Margithoz hasonlóan előadásaival, cikkeivel, könyveivel, rádiós és televíziós szerepléseivel is igyekezett a szépre, jóra, igazra, a másokért is felelős, igaz emberségre nevelni sokakat.
2012-ben tevékenységéért átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje állami kitüntetést.
