in ,

Elképesztő! Ezek az előadók igazi előadóművészek! Zorán – Esküvő ft. Tompos Kátya

Elképesztő! Ezek az előadók igazi előadóművészek! Zorán – Esküvő ft. Tompos Kátya

Zorán a barátaival osztotta meg a Budapest Sportaréna színpadát még 2014. február 8-án. A nagyszabású koncerten az Egypár barát című duett-albumot mutatták be, természetesen a lemezen szereplő duett-partnerek részvételével.

Jó, ha túl sokat nem vársz tőlünk
Nekünk korlátok kellenek
Párat félrelöktünk s össze is törtünk
Most itt vagyunk együtt, s együtt veled

És most jók vagyunk, rendes gyermekek
Körben szép ruhák, tágra nyílt szemek
Nézd, az emberek mind-mind angyalok
Együtt élnek át épp egy szép napot

Omló tornyaink és a várromok
Rosszat álmodó fényes templomok
Lustán áradó felhőképeken
Ott egy kis mosoly, s elhiszem

Én csak elvétve járok arra
Hova hétköznap nem vezet
S néhány idegen a reményhez bújik
Hogy egymáson olykor segítsenek

És az ember jó, és most elhiszem
Nézz a füstön át, ott az értelem
Tömjént égetett, kőből alkotott
S ott a lágy kenyér, mellyel visszadob

Éppen elhiszem, ők sem bántanak
Kint a harcosok épp csak játszanak
És a törmelék majdcsak összenő
S minden újra él, újra nő

Jó, ha lobognak mind a gyertyák
Mert ha nem látunk, kétkedünk
S túl a megfoghatón nincsenek társak
S ha nincsenek itt sem, az túl sok nekünk

Hívtak téged is, így az illendő
Mert az esküvő így lesz esküvő
Sorra adják fel mind a józanok
Mert a tiszta víz borrá változott

Ez most esküvő, fényes néhanap
Tőled kapható áldást osztanak
Tarka kételyünk fedje hófehér
Míg az esküvő véget ér

 

Szólj hozzá!

Teremtsd meg az álomkonyhádat!

Erre a szerzeményre és az egész előadásra nincsenek szavak! Kökény Attila elképesztőt énekel!