Pilinszky János 1980. január 28-án levelet írt Törőcsik Marinak.
“Drága Mari!
Karácsony után egy hetet töltöttem Pesten Ingriddel. Többször hívtam magukat, de senki se vette föl a kagylót. Ezt mindketten nagyon sajnáltuk. Drága Mari, írja meg, mikor és meddig lesznek Pesten. Legközelebb amikor fölmegyek, szeretném látni magukat, hiszen oly rég beszélgettünk! A gyerekek Jézuskája is megkésett, ez is bánt.
Ami engem illet: a legjobb velemi napokra emlékeztető csendben élek. Újraolvasom a Karamazovokat; döbbenetes! Pártatlanul száll alá három alaptípus – a szent, a lázadó és a képmutató lelke mélyére – egy, a Dante dimenzióit sokszorosan meghaladó mennybe, purgatóriumba és pokolba, egyszóval önmagába és persze az olvasóba. Valamikor azt hittem, hogy ismert “fecsegése” zseniális formai találmánya volt. Most ámulva látom, hogy sohase fecseg, minden rezdülése pontos megfelelője egy örökmozgásban lévő drámának. Szerb Antal (amikor először és utoljára fölkerestem) azt mondta, már egyedül ezt a regényt tudja olvasni. Minden huszadik századi műtől az különbözteti meg, hogy hasonlíthatatlan erejét tökéletesen földeli, a pokolban is szelíd marad.
De nem áradozom tovább. Gyuszit és a gyerekeket sokszor ölelem, drága Mari, és kérem, válaszoljon! Igaz barátja:
Jancsi”
Pilinszky János 1981. május 27-én meghalt. Nem volt egészen 60 éves.
