in

Érdekes Szomszédok baki: Almát filmezik a német turisták

Talán már kevesen emlékeznek rá, hogy Alma a Szomszédok elején még nem a presszóban dolgozott, hanem idegenvezetőként tevékenykedett.

Könnyű dolga volt, hiszen Lipcsében nevelkedett, így kiválóan megtanult németül, Olyan folyékonyan beszélte a nyelvet, hogy az anyanyelvűek tuti nem vették észre, hogy ő nem igazi német, de a lényeg voltaképpen most következik: a 2. részben kiderül, hogy a turistákat pont nem érdekli, hogy mit mond nekik Budapest nevezetességeiről.

Körbe-körbe

Amikor ugyanis a teleregényben bemutatják, hogyan is dolgozik a rendező szerint egy kiváló idegenvezető, a sárga volánbusz el sem hagyja a Roosevelt teret, hanem körbe-körbe halad. Talán csak azért, hogy az ott álló szoboregyüttest és a pompás épületeket alaposan szemügyre vehesse a nagyérdemű.

Mindegy is: a rövid jelenetben részt vevő statiszták a jelek szerint nem értették a szituációt, mert ugyan szorgalmasan mosolyogtak az operatőr kamerájábe, ők viszont a saját filmfelvevőjükkel nem a környéket vették, hanem egymást és s busz belső terét. Illetve Almát, talán azért, hogy otthon is nézegethessék a csinos hölgyet.

Szólj hozzá!

Péter Szabó Szilvi könnyek közt mesélt

Nyolc mondat a Szomszédok első részéből – emlékszel még?