in

Ezt érdemes meghallgatni! A nap előadása Dolhai Attilától

Hirdetés

A nap előadása rovatunkban, minden nap más és más produkciót ajánlunk Dolhai Attilától.

A zene iránti rajongása már fiatalkorában megmutatkozott, ezért szülei beíratták Gödöllőre, az Állami Zeneiskolába. Általános Iskolába Ajakon, majd Kerepestarcsán járt. Postaforgalmi Szakközépiskolát végzett Budapesten, majd a Zsámbéki Tanítóképző Főiskolán folytatta tanulmányait ének-hittan szakon.

Ő volt a frontembere a Zsámbéki zúzók névre hallgató rockbandának, melyet barátaival a főiskola évei alatt alapítottak. 1999-ben tűnt föl először a Kifutó tehetségkutató versenyben a Karthago együttes Apáink útján c. dalával, amivel különdíjas lett.

2000-ben játszott az Elisabeth című musicalben a Miskolci Nemzeti Színházban, így ismerte meg Kerényi Miklós Gábort (a darab rendezőjét), az ő javaslatára 2001-ben felvételizett a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Másodéves korában megkapta a Mozart! c. musical címszerepét a Budapesti Operettszínházban, ahol azóta is játszik. 2005-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Kerényi Imre osztályában.

A 2011-es X-Faktorban Muri Enikő duettpartnere volt, a Zene az kell című dalt adták elő.

2014. szeptember 20-án Kistarcsa Díszpolgára címben részesítette Kistarcsa Város Önkormányzata.

Jöjjön a mai ajánlatunk.

Figyelem! Rovatunk rendszeresen frissül, tehát érdemes visszatérni később is.

Jó szórakozást kívánunk Dolhai Attila előadásaihoz!

Hallgassuk meg Dolhai Attila Hallelujah című előadását.

Dolhai Attila – Hallelujah

A nap előadása voltak korábban.
Dolhai Attila – Visszatérek én

Dolhai Attila – A győzelem angyala hív

Jöjjön Janza Kata – Dolhai Attila – Ez most más (Rudolf) előadása.

Szólj hozzá!
Hirdetés
Hirdetés

Elhunyt Szabó Miklós Kossuth-díjas karnagy

Katasztrófa történt! Bangó Margit és Gálvölgyi János is nyilatkozott