in

Ezt érdemes tudni az öregszeműségről

Bár sokan nem is gondolnák, valójában a testünk többi részével együtt a szemünk is öregszik. De vajon mit tesz a szemmel az öregedés? Na és mi tehetünk-e ellene valamit?

Emberek milliói kenik a bőrüket olyan krémekkel, amelyektől azt várják, hogy megőrizzék a fiatalságukat, a szem öregedését azonban nem igazán lehet megelőzni. 40-45 éves koruk környékén ugyanis még azok is észreveszik az öregszeműség első jeleit, akik egyébként ádáz harcot vívnak az örök fiatalságért.

 

Az öregszeműség, vagy latin nevén presbyopia, olyan fokozatos látásromlást eredményez, amelyet nagyjából úgy érhetünk tetten, hogy elkezdjük egyre távolabb tartani az arcunktól az olvasnivalót. Ez a természetes folyamat azt eredményezi hogy szépen, lassan romlik a közeli látásélesség, a távoli viszont körülbelül stagnál. Tehát valójában a szem egyre fokozódó rugalmatlansága, öregedése miatt kezdődik el a nyújtózkodás, ezért próbáljuk egyre távolabbról kibetűzni az üzeneteket az okostelefonon vagy éppen a hivatalos leveleink mondatait.

 

Aki mégis szeretné elodázni az öregszeműség tüneteinek megjelenését, annak érdemes egészségesen táplálkozni, sok folyadék inni és rendszeresen mozogni, de végső soron előbb vagy utóbb minden bizonnyal bekopogtat az ő életükbe is a presbyopia.

 

Mit értünk a szem öregedése alatt?

 

Ahhoz, hogy érthető legyen a folyamat, először is azt kell tudni, hogy a szemünk fókuszáló képességén múlik, hogy mennyire látunk jól a különböző távolságokra. A fiatal szem sokkal ügyesebben alkalmazkodik, azaz hatékonyabban változtatja a saját domborúságát attól függően, hogy közelre vagy épp távolra nézünk. Az öregedő szem azonban sajnos folyamatosan veszít a rugalmasságából, és ezzel együtt az alkalmazkodóképességéből is.

 

Tehát valójában a szem esete hasonló a bőréhez, hisz a kor előrehaladtával mindkettőnél terítékre kerül a rugalmasság csökkenése.

  

Szerencsére van megoldás!

 

Bár a megelőzés valóban problémás – elvégre még senki sem fejtette meg az örök ifjúság titkát -, valójában lehet segíteni az öreg szemeken!

 

A legtöbben nyilván most egyből az olvasószemüvegre, a bifokális és multifokális szemüvegekre és kontaktlencsékre gondolnak, de igazán egyik sem oldja meg a problémát, hisz nélkülük továbbra is rosszul fogunk látni. Egyik sem tekinthető végleges megoldásnak. Arról nem is beszélve, hogy a multifokális lencsék még mindig nem számítanak kifejezetten költséghatékony megoldásnak, főleg ha az ember betartja a szabályokat, és évente ellátogat a szemészéhez, aki nagy valószínűséggel ír fel időről időre erősebb lencsét, mert hát az öregedési folyamat nem áll meg.

 

Teljesen jogos kérdés, hogy akkor mégis hogyan lehetne megszabadulni a presbyopiától, a válasz pedig az, hogy a Focus Medical VISUMAX LBV olvasószemüveg-kezelésével vagy látásjavító lencseműtéttel, amely szintén elérhető a nagy múltú, margitszigeti klinikán.

 

Az olvasószemüveg-kezelés gyakorlatilag úgy működik, hogy az egyik szemet közeli és közepes távolságra, míg a másikat közepes és távoli éles látásra állítják be egy lézeres szemműtét keretein belül. Bár a két szem így kétfélét lát, felesleges aggódni a különbség miatt, mert az agyunk csodás dolgokra képes – ebben az esetben például 3-4 nap alatt remekül összeilleszti a két látott képet, ezzel biztosítva az éles látást közelre, közepes távolságra és távolra is.

 

Az olvasószemüveg-kezelés mellett szintén remek megoldás az öregszeműségre a látásjavító lencseműtét, amely sokban hasonlít a szürkehályog kezelésre, ugyanis mindkét beavatkozás során modern műlencsére cserélik a régi, fénytörési hibás szemlencsét. Aki esetleg szürkehályoggal és öregszeműséggel is küzd, annak a látásjavító lencseműtét igazán jó megoldás lehet, hisz így két legyet üthet egy csapásra. Természetesen szürkehályog jelenléte nélkül is elvégezhető a beavatkozás, ha az alkalmassági vizsgálaton nem állapítanak meg semmiféle kizáró okot.

 

Aki kíváncsi, melyik megoldással inthet búcsút a presbyopiával járó kellemetlenségeknek, az jelentkezzen be bátran a Focus Medicalhoz egy alkalmassági vizsgálatra!

Szólj hozzá!

Otthoni gyógyászat lézerfénnyel

Mennyire emlékszel? Retró kérdések VILLÁMKVÍZ