Újréti László emlékezett a tegnap elhunyt Józsa Imrére.
Józsa Imrét, a Jászai Mari-díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével is kitüntetett színművészt búcsúztatják színésztársai.
A számos emlékezetes film- és szinkronszerep mellett közel negyven esztendeje (1978 óta) volt a József Attila Színház társulatának tagja, 2011-es alapítása óta pedig oszlopos tagja volt az infokommunikációs akadálymentesítéssel játszó HADART Színháznak is.
Kollégája és barátja Újréti László búcsúztatja a színművészt.
Újréti László színművész – aki 1967 óta a József Attila Színház tagja, 2008-tól pedig örökös tagja – szomorúan készül a ma esti előadásra közös öltözőben, amelyen majd’ négy évtizede osztoztak.
„Ma először meggyújtok egy mécsest Imre asztalánál, nagyon fájdalmas lesz az elkövetkezendő időszak számomra, hiszen nemcsak kollégák voltunk, hanem a magánéletben is jól megértettük egymást. Azt hiszem, én vagyok az, akivel ő a legtöbbet játszott, rengeteg darabban szerepeltünk együtt. Nem lesz egyszerű színpadra állni ma este, ugyanis a Stúdióban játszunk, ahol olyan emlékezetes darabokat játszottunk együtt, mint Csehov Manója, vagy Kundera Jakab és az ura című darabja. Ő volt Jakab, én voltam az Ura, kultikus előadás volt.
Nem is találom a megfelelő szavakat, bár tudtuk, hogy beteg – noha ezt ő mindig a magánügyének tekintette – bizakodtuk az utolsó pillanatig. Nagyon megrázó volt, amikor a nyáron az életműdíjat kapta, említette nekem: hogy úgy érzi, nincs tovább… Felfoghatatlan, hogy ez megtörtént. Egy rendkívül élénk fantáziájú, ötlettel teli művész volt. Néha már, szólni is kellett, ne ötletelj tovább, Imre, az eddigieket valósítsuk meg! De ő mindig hozott valami újat, soha nem nyugodott. A közös munkák során sok nagyon termékeny dolog köszönhető neki. Sokszor az ő intuíciója alapján építettünk fel egész jeleneteket. Ebben ő verhetetlen volt, ahogy verhetetlen volt a kellékekkel való bánásmódban is. Neki jól állt, ami másnál üres ripacskodásnak tűnt, jól állt, ha elővett valami teljesen váratlan kelléket a színpadon. Játéka soha nem volt erőltetett, egészen különleges képességekkel bírt, mint művész, nagyon komolyan vette hivatását.”
Józsa Imre, nyugodj békében!
