A Bombajó bokszoló filmről 1985-ben jelent meg kritika a Dolgozók Lapjában. Mutatjuk a cikket.
Érdemes-e egyáltalán barmit is mondani egy filmről. amelynek stáblistáján a legvastagabb, legnagyobb betűvel szedett név Bud Spenceré?
A hatalmas – termetű szakállas ..nehézfiú” Bujtor István hangjával régóta’ ismerőse a magyar mozinézőnek (is). Kalandjai során rendszerint testileg gyenge, ám erkölcsi téren győzelmet érdemlő barátaiért. no meg saját igazáért hajlandó szétverni egy egész vendéglő teljes berendezését. egy óceánjáró hajót vagy laposra kalapálni egy század katonát. Akár egy Rejtő-regény hőse kelt volna életre a keményökiü taljánban, aki mindezek mellett még humoráról is híres.
A történetek, élükön Bud Spencerret mindig egy kicsit egyformák. Mindegyik erősen hasonlít az előzőre — . ez persze rögtön érthető, ha az alkotó és a producer oldaláról nézzük: miért változtatna a főbb formai-tartalmi elemeken ha legutóbb is kasszasikert hoztak?
Mindaddig érthető is ez az álláspont, amíg’ a visszaköszönő poénok unalmassá nem válnak a nézőnek.
E mostani bokszoló-történet is mintha a korábbiak szintézise lenne, csak a behemót ezúttal hivatásos bokszolóként röpíti világkörüli pályára ellenfeleit. Csattognak a pofonok, reccsen a csont — legalábbis a fejlett hangtechnika jóvoltából, hiszen mindenki tudja, ha a pofon valódi lenne. napok alatt elfogyna a forgatás teljes stábja.
De ezekben a Michele Lupo rendezte filmvígjátékökban a néző aligha azt keresi, mi a reális és mi a lehetetlen: csupán szórakozni akar, és egy kicsit a saját életbeli ellenfeleinek szánt pofonokat várja a Bombázótól. Voltaképp egy igazságkereső műmese filmes változata minden egyes Bud Spencer-történet: nem számít, hogy igaz-e. csak győzzön a jó, és lehessen közben szórakozni.
Aki ezekkel az igényekkel megy el a Bombajó bokszolóra, vélhetőleg nem fog nagyot csalódni.
