A tél egyik legszebb és legvarázslatosabb látványa a hó. A fehér takaró elbűvölően tündököl a fák, a házak és a táj között. A hóesés hangja és a hópelyhek hullásának látványa pedig megnyugtató és romantikus élményt nyújt.
A hó nemcsak gyönyörű, hanem számos lehetőséget is kínál a költőknek. A tél és a hó témája gyakran megjelenik a költészetben, és számos remekmű született már erről a témáról.
A havas versek gyakran a hó szépségét és varázslatát ünneplik. A versek leírhatják a hópelyhek finomságát, a hóesés csendjét vagy a hótakaró békéjét. A havas versek gyakran megnyugtató és romantikus hangulatot árasztanak.
Jöjjön Havas versek összeállításunk.
Nemes Nagy Ágnes: Hóesésben
Szakad a hó nagy csomókban,
veréb mászkál lent a hóban.
Veréb! Elment az eszed?
A hóesés betemet.
Nem is ugrálsz, araszolsz,
hóesésben vacakolsz.
Fölfújtad a tolladat,
ázott pamutgombolyag.
Mi kell neked? Fatető!
Fatető!
Deszka madáretető. Fel
Csanádi Imre: Első hó köszöntő
Hó, hó, friss hó,
angyalváró
gyögyehulló
gyöngyvirág-hó-
csupasz bokrok
csipkézője,
fák fodros
fejkötője,
kerítések
keszkenője,
hegyek-völgyek
ünneplője.
Szép Ernő: Hó
Ó, de szép,
Ó, de jó,
Leesett
Nézd, a hó!
Hull a házra, hull a fára,
A lámpára, a járdára,
Mint az álom, oly csuda
Fehér lett Pest és Buda.
Ó, de szép,
Ó, de jó,
Gyúródik
Hógolyó.
Fiúk, lányok meg nem állják,
Egymást vígan hajigálják,
Olyan harc ez gyerekek,
Amit én is szeretek.
Mentovics Éva: Apró kis pelyhek
Hó hull az ágra,
s apró kis pelyhek
szél karján vígan
libbennek, lengnek.
Felkel a szél most,
jól megkavarja-
Pelyheket szép nagy
buckákra rakja.
Hófehér dombok,
mint téli álom-
csillogva ringnak
hófehér tájon.
Nyulász Péter: Hó hahó
Lábam alatt ropog a hó,
fehér minden földön-égen:
ez az, ami nekem való,
erre vártam egész évben!
Legjobb most a hópelyheket
bekapni a levegőben,
nyelvem hegyén olvadjon el,
attól leszek jó erőben!
Jó a jégen korcsolyázni,
szánkót húzni fel a hegyre,
vagy az utcán hógolyózni,
hóemberek jönnek szembe.
Aztán, ha már jéggé fagytam,
kezem-lábam megdermedve
uzsgyi haza, vár a paplan,
nem vagyok én jegesmedve! Fel
Mentovics Éva: Hókristályok roppannak
Fenyves erdő fái közt
délceg szellő vágtat.
Kristálypaplan borítja
reggelre a tájat.
Fodros felhők úsznak el
felettünk az égen-;
Hópelyheket szórva szét
erdőkön, és réten.
Fehér ingbe öltözött
hajnalra a város.
Hófehér a háztető,
és az út sem sáros.
Erdő széli domboldal,
mintha minket várna-
Hótakarót hint a szél
a didergő tájra.
Hókristályok roppannak,
amerre csak járunk.
Vegyük elő szaporán
a tavalyi szánunk!
Osváth Erzsébet: Első hó
Ébredjetek gyerekek!
Csoda történt éjjel.
Megérkezett Télapó,
Csillagot szórt széjjel.
Fehér köntöst is hozott
a bokroknak, fáknak.
Nézzétek, hogy örülnek,
Mostmár nem is fáznak
Hideg szél fúj, hull a hó
hó-kabát a fákon.
A kis cinke didereg,
megbújik az ágon.
Őzike az erdőben
magas hóban baktat,
Megnézi az etetőt:
van-e benne abrak?
Milliónyi pelyhecske
lengedez a tájra-
Decemberben mindenki
a Télapót várja.
Csilingelnek a csengők
az erdei laknál.
Télapóka rakodik,
majd a bakra felszáll.
Erdők felett repíti
sok kis útitársa.
Hat kedves kis rénszarvast
fogott be a szánba.
Vígan szállnak fel vele
a csillagos égig.
Csillagok az útjukat
fényükkel kísérik.
Nagymedve és Fiastyúk,
s még ezernyi csillag
ragyog nekik, hogy lássák
a végét az útnak.
Kányádi Sándor: Betemetett a nagy hó
Betemetett a nagy hó
erdőt, mezőt rétet.
Minden, mint a nagyanyó
haja, hófehér lett.
Minden, mint a nagyapó
bajsza, hófehér lett,
csak a feketerigó
maradt feketének.
Szabó Lőrinc: Esik a hó
Szárnya van, de nem madár,
repülőgép, amin jár,
szél röpíti, az a gépe,
így ül a ház tetejére.
Ház tetején sok a drót,
megnézi a rádiót,
belebúj a telefonba,
lisztet rendel a malomban.
Lisztjét szórja égre-földre,
fehér lesz a világ tőle,
lisztet prüszköl hegyre-völgyre,
fehér már a város tőle:
fehér már az utca
fehér már a muszka,
pepita a néger,
nincs Fekete Péter,
sehol
de sehol
nincs más
fekete,
csak a Bodri
kutyának
az orra
hegye-
de reggel az utca, a muszka, a néger,
a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter
és ráadásul a rádió
mind azt kiabálja, hogy esik a hó!
Devecsery László: Itt a tél
Szakállából hull a hó,
fehér öröm: csuda jó!
A hóember nem fázik,
lyukas pipán pipázik.
A madár-nép didereg,
egy picit sem csicsereg.
Jégcsapok az ereszen:
összebújnak csendesen.
Csillog-villog a világ,
s ablakon a jégvirág;
a fák ágán dér-levél,
havat hoz az esti szél.
Tóthárpád Ferenc: A hóember
Bár neve: ember,
hóból a lába,
hóból a törzse,
hó a ruhája.
Tán nem is ember!
Vagy talán mégis?
Meg sose moccan,
tudja a szél is.
Két szeme: két gomb,
Répa az orra.
Szén-mosolyáért
Pisti csúfolja.
Karjai ágak,
„ég fele néznek”!
Hessegetik a
széncinegéket. Fel
Csorba Győző: Hó-hívogató
De jó volna, ha volna
ha hó hullna halomba
ha már fű sincs, levél se
betakarna a tél mindent fehérbe.
Kétkarácsony utolján
ünnepnapok kihunytán
fakó végén az évnek
de jólesne kevés derű a szívnek.
Hét álló nap havazna?
Ha tenné is mi haszna?
A hó alól csak-újra
az a csúf sár a hó alól kibújna.
Kevés derű mi lenne?
Szépségtapasz a sebre
Alatta mint előtte
ami sajgott úgysem engesztelődne.
Azért mégis, ha így is,
ha ez csöppet segít is,
de jó volna, ha volna,
ha a friss hó falut-várost bevonna. Fel
Tóthárpád Ferenc: Fogócska a hóban
Ébred a határ,
puha künn a hó.
Kedvem ragyogó,
te vagy a fogó.
Messze szaladunk,
csuda szép a rét!
Jönnek mivelünk
kicsi cinegék.
Huss! Cinege, huss!
Fuss a havon, fuss!
