in

Helyey László két éve hunyt el

Helyey László Jászai Mari-díjas magyar színművész két éve hunyt el – a színész 65 éves volt.

Emlékezzünk rá emlékezetes előadásával – KLIKK

A színészi pálya megalapozásaként 1968-ban amatőr színészként játszott az Universitas Együttesben. 1975-ben diplomát szerzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött. 1978-tól a Nemzeti Színház művésze, majd 1982-ben a Katona József Színház alapító tagja volt.

1984-től ismét a kaposvári Csiky Gergely Színház társulatában játszott, 1986-ban pedig a Pécsi Nemzeti Színházban folytatta színészi pályáját. 1987-től a szolnoki Szigligeti Színházban lépett fel, 1989-ben újra a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött. 1992-től a Budapesti Kamaraszínház művésze volt.

Népszerű színművész, közel félszáz filmben és csaknem száz színdarabban játszott. Emellett kedvelt szinkronhang volt: az ő hangján szólalt meg rendszeresen Gérard Depardieu és Donald Sutherland, emellett maradandót alkotott Morgan Freeman hangjaként a Hetedikben, valamint Michael Gambont is szinkronizálta A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője című Peter Greenaway-filmben.
2013 novemberében egy soproni vendégjáték próbáján rosszul lett, és tüdőembólia miatt kórházba került. 2014. január 3-án egy ritka betegségben, ún. tüdőfibrózisban hunyt el.

Emlékezzünk rá emlékezetes előadásával – KLIKK

Szólj hozzá!

Kopeczky Lajos – Mi lett a legendás tévéssel?

Sas József ma 77 éves