in

Húsvét 2017 – programok Budapesten

Húsvét a Várkert bazárban

Hímestojás-kiállítás, festhető óriástojások, nagykoncertek és iparművészek bemutatója is várja az érdeklődőket szombattól hétfőig a Várkert Bazár húsvéti szabadtéri programsorozatán.

A háromnapos eseményen látható hímestojás-kiállításon, valamint népi iparművészek bemutatóján keresztül ismerhetik meg a látogatók a hagyományos tojásdíszítéseket. A gyerekeket kézműves foglalkozások, festhető óriástojások, állatsimogató, népzenei és mesekoncertek várják – közölte a Várkert Bazár kedden az MTI-vel.

Esténként a népzenei koncerteket követően fellép többek között a Balkan Fanatik, a Kiscsillag és Lajkó Félix is.

Az ingyenesen látogatható rendezvény keretében szabadtéri tojáskiállítás és interaktív tojásdíszítő ház nyílik a Várkert Bazár előtt, ahol hat vitrinben elhelyezett tárgyakon keresztül ismerhetik meg a látogatók a Kárpát-medencére jellemző tojásdíszítés hagyományát, a viaszolt, karcolt, maratott, levélrátétes tojásokat, amelyeket a Tojásdíszítők Egyesületének tagjai készítettek. A tojásdíszítő házban óránként népi iparművészek bemutatókat is tartanak az érdeklődőknek.

A család minden tagja kipróbálhatja az óriás MintaKINCStáras tojásos kirakókat és társasjátékokat. A Várkert Bazár kertjében a gyerekeket minden nap kézműves foglalkozásokkal, fajátékokkal, állatsimogatóval, játszóházzal, koncertekkel és festhető óriástojásokkal várják.

A streetfoodosok gasztronómiai kínálata mellett hétfőn Buday Péter mesterszakács tizennyolcféle magyaros fogást készít a Várkert Bazár előtt felállított színpadon.

A Várkert Bazár előtt esténként a megvilágított óriás tojások fényei gondoskodnak majd az ünnepi hangulatról – írták a tájékoztatóban.

Programok:
Április 15. szombat
11:00-12:00 Eszter-lánc mesezenekar (gyerek)
14:00-15:00 Bartina Néptánc Egyesület
16:00-17:00 Pál István “Szalonna” és a Zsikó Zenekar
18:00-19:00 Cimbaliband
20:00-21:00 Balkan Fanatik

Április 16. vasárnap
11:00-12:00 Libabál
14:00-15:00 Forrás
16:00-17:00 Góbé
18:00-19:00 Parno Graszt
20:00-21:00 Kiscsillag

Április 17. hétfő
11:00-12:00 NÉPTÁNC
12:30-13:30 Buday
14:00-15:00 Buda Folk Band
16:00-17:00 Folkembassy
18:00-19:00 Tárkány Művek
20:00-21:00 Lajkó Félix
Kiegészítő programok:
Ügyességi játékpark
Kézműves foglalkozás
Mesterségbemutatók, foglalkozás
Állatsimogató
Kiállítás
Minden program ingyenes.

Szólj hozzá!

Az Edda Művek itt lép fel április 16-án

Húsvét 2017 – programok Ópusztaszeren