Ismerős Arcok – Budapest dalszöveg – Íme a dalszöveg!
Az én városomat, hogy minden szét ne csússzon,
Hidak tartják össze, hogy el ne ússzon.
A felhők szürke alját templomtornyok tartják,
Hogy a mennyből az angyal nehogy a földre hulljon.
A zsákutcák most újra régi nevet kapnak,
Mások otthonában rablók laknak.
Sötét egek alatt megint „fényes szelek” fújnak,
A veszett hiénáknak csontot dobnak.
Ha zászló volnék, nem csak lógnék,
Elzavarhatnám én a szelet,
A tavaszt várom, hogy aztán nyáron
Elfelejthessük mind a telet.
A tudatlanság tombol, a nagypofájú rombol,
A karmester úr „zsé majorra” hangol.
Számol, aztán beint, egy idős úr csak legyint;
– Itt mindenki beteg, s még csak nem is angol -.
A mocsok újra feltört a koromsötét mélyből,
Szeretnénk csak, de nem jön áldás az égből.
Valamit visz a víz, remélem, nem a reményt,
Attila nézi, de nem szól bele a szélről.
