in

Itt a Lord hivatalos reakciója a váratlan bejelentésre

Hirdetés

Pár nappal ezelőtt Gidófalvy Attila kilépett a Lordból, amit a közösségi oldalán jelentett be a zenész. Mutatjuk a zenekar reakcióját.

“Hivatalos közlemény a zenekar részéről Gidó kiválással kapcsolatban:

Optimális esetben egy ilyen szituációban, diszkréten és látszólag korrekt módon, a pontos részletek ismertetése nélkül szoktak folyni az események. Mi viszont –mivel a zenekar által szeretett és tisztelt zenésztársunkat érték komoly és sok esetben vérlázító vélemények- mégsem ezt tesszük. Ebben az esetben viszont elkerülhetetlen, hogy az eredeti tervek szerint bizalmasan kezelendő, csak a zenekarra tartozó információkat legalább kisrészben érintsük anélkül, hogy a Gidót megbántanánk.

Az elmúlt közel 30 évben a billentyűs kérdés nehézkesen alakult a zenekar számára. Gidó egyéb elfoglaltsága miatt Őt folyamatosan helyettesíteni voltunk kényszerűltek. Nem volt egyszerű elfogadni sem a közönségnek, sem a zenekarnak, hogy Gidó, amikor a másik zenekar játszik, nem oda keres helyettest, hanem a Lordba. Sok Őt helyettesítő ember megfordult a zenekarban, de ezek mindíg félmegoldásnak bizonyultak. Nyílván nehezen elvárható egy szabadúszó zenésztől, hogy az „alkalmi tagság” elég motiváció legyen a közönség által jogosan elvárt teljes odaadásához. De Ti, a közönség a félmegoldásokat is toleráltátok, holott az sokszor a zenei minőség rovására is ment és nagyban nehezítette a színpadi munkát. De ezt a helyzetet ne mi okoztuk. Nem volt jó nekünk, de nem volt más választásunk. Azaz lett volna, de a zenekar végülis úgy döntött, hogy tolerálja ezt a helyzetet a Gidónak. Ő azt szerette volna, hogy amikor a Karthago jatszik, akkor a LORD ne álljon színpadra. Ezt mi nem engedhettük meg.”

Másodlagos zenekar volt?

“Ebből is csak az látszik, hogy neki a Lord a másodlagos zenekara volt.
2015-ben a turné előtti utolsó pillanatokban derült ki, hogy az addig Gidót helyettesítő Török Józsi nem szándékozik többet jönni. Akkor jutott Gidó eszébe Márk, akit jó embernek és jó zenésznek tartott. Ezért elhívta közénk.
Márk azonnal a segítségünkre sietett és amelett, hogy az egyetlen közülünk, akinek fix, minden hétköznapot betöltő munkája is van, pár napos felkészülési idő alatt 36 dalt tanult meg. Már a próbák alatt lehetett látni, hogy nem akar megúszni helyzeteket és szakmai maximalizmusa nem megy el olyan dolgok mellett, ami felett akár a zenekar is átlendült volna. Ez más volt, mint amit eddig tapasztaltunk ezen a poszton. Komoly munkába és ötletelésekbe kezdtünk vele, aki sok dolgot jobban látott kívülről, mint mi belülről. Elkezdtünk együtt játszani. Márk hosszú ideig honorárium nélkül jött és játszott a zenekarral. Odaadása egyértelmű volt.”

“Akartuk őt és a szakmaiságát. Nem akartuk elveszíteni, és ezért zenekari tagságot ajánlottunk neki. Nem törtetett. Nem Ő furakodott. Gidó hívta, mi pedig a folyamatos jelenlétére tartottunk igényt. Nem akartunk több helyettest megszokni, betanítani, minden évben újra kínlódni. Szakmaisága még feljebb emelte a dalokat. Több mint két éve minden bulin játszik. Józansága, precízsége, folyamatos be- és kiszámíthatósága nélkülözhetetlen kezdett lenni. Már-már az volt az érzetünk, hogy Gidó a vendég. Néha megjött, azután ismét nem láttuk egy ideig. Jelenléte azon múlt, hogy a másik zenekarának mennyi koncertet sikerül tető alá hoznia. Gondoljatok a gyakorlatra. Senki mással nem fordult ez elő. Mi MINDÍG, MINDEN bulin Veletek voltunk. A Márk is. Az egész állapotot az idézte elő, hogy a Gidó rengetegszer nincs a színpadon a Lorddal. Nekünk pedig –a Márknak köszönhetően- így egyetlen bulit sem kellett lemondanunk.”

Így ment el.

“Erős Attila tervezett szólólemezéhez kérte a Márk szakmai segítségét már az ismerettségük elején, mert azt látta, hogy ez az iszonyú méretű lelkesedés az övéhez hasonló. Ekkor indult minden …
A zenekar időközben kérte az Attillát, hogy Lord lemez készüljön, ne szólólemez. Attila azt érezte, hogy most mást szeretne. Valami olyat, amit az addigi billentyűs kollégával nem tud.
Gidó világosan jelezte, hogy nem is szeretne ebben segíteni. Márk nagyon kérte a Gidót, hogy játszanak együtt az új dalokban, de Gidó végülis nem élt a lehetőséggel. Így a LORD 45 lemezen nem játszik. Nem ki lett hagyva (!!!)
2016 januárjában Márk felvetette az ötletet, hogy mi lenne, ha 45 éves jubileumi buli a Budapest Aránában lenne. Megmosolyogtuk … Ő azt mondta, hogy megszervez egyedül mindent, csak higyjünk magunkban és a közönségben. Ismét megmosolyogtuk, de határozottsága és a benne égő tűz leírhatatlan mérete miatt áldásunkat adtuk rá. Három nap múlva szólt, hogy lefoglalta 2017 február 11-ét és talált egy szponzort, aki szinte gyerekkori barátja és hogy megcsináljuk. “

“Gyakorlatilag egyedül minden tekintetben –leszámítva és nem kevésbé tisztelve Zsolt barátját- tető alá hozta a 45 éves Jubileumi koncertet. Gondoljatok bele. Egy ember. Napi munkája volt vele egy éven át. Közben turné, család, munka. Ma már tudjuk, mit jelentett ez a koncert mindannyiónknak. Gidó a betegsége miatt az Aréna felkészülésben is korlátozott volt, amit mindenki tolerált. Azt is tolerálta mindenki, hogy az új lemez egyetlen dalát sem tanulta meg. Sőt azt is tolerálta volna, hogy amíg Ő nem gondolja másképp, a zenekar visszavárja és játszik vele az idők végezetéig, hiszen az állapotától függetlenűl megszólalnak a billentyű szólamok a Márk által. Másként gondolta. Úgy döntött, hogy végleg elhagy bennünket.
Ezt a zenekar három tagjával közölte csak és abban is azt említi levele végén, hogyha a zenekar a betegségére hivatkozva tesz közleményt, akkor nyílvánosságra hozza az említett levelet. Ez zsarolás. Nem korrekt dolog. Erős Attillával kiválási szándékát nem is közölte. A személyes találkozást kerülte, és gyakorlatilag egyetlen összejövetelt sem szervezett meg a Lordnak, amin ezt megbeszélhettük volna, miközben a másik zenekarral már szallonnát sütögettek a napokban. 30 év után így ment el tőlünk. Nem kis kalamajkát maga mögött hagyva.”

Ez korrekt volt?

“A felétek közölt Facebookos kommentje egyértelmű és akár korrektnek is mondható lenne, ha a sorok között nem lenne érezhető valami sértettség, amire egyértelmű, hogy az Őt szeretők azonnali találgatásokba kezdtek. Tudomásunk van arról is hogy sok „Ős”-rajongót félretájékoztatott a távozását kiváltó okokról. Azok már szavaikat meg nem válogatva kezdtek pocskondiázni. Nem teljesen korrekt az sem, hogy az általa indukált facebook kommenteket nem moderálja és nem véd meg valakit, aki Őt a kezdetektől kisegítette abban, hogy amikor máshol játszik, a Lord-ban ne legyen baj. A Márk nevéhez sok dolog fűződik még, de a legfontosabb, hogy mi szeretjük Őt, szeretünk vele zenélni, és szeretnénk tudatni veletek, hogy a helyzetet néhányan rosszul látjátok. Az teljes igazság feltárása ugyanakkor sok sebet nyitna fel és az komoly gondot okozna sokaknak. Ezért kerünk benneteket, hogy vegyétek tudomásul egyértelmű állásfoglalásunkat, miszerint aki a Márkot bántja, a zenekart bántja. Ez a srác többet tett a zenekarért az elmúlt két évben, mint a zenekar többi tagja együtt.”

Sok valótlanság terjed

“Nyílván lehetetlen minden kommentre konkrétan reagálni, de higyjétek el, hogy sok valótlanság terjed. Gidó magától állt a közönségnek háttal az Arénában. Nem állította Őt így be senki. Maga állíttatta így be a hangszereit. Mi sem értettük. És még sok egyéb igen furcsa gondolat terjed… Kérünk benneteket, hogy ne tegyétek. Fogjunk össze és segítsétek a zenekart. Ne engedjük, hogy rajongó és rajongó közzé ék verődjön. Képzeljétek magatokat a Márk helyébe egy pillanatra, aki soha semmilyen kárt nem okozott egyikönknek sem. Milyen érzés lehet olvasni a soraitokat pár héttel az általa tető alá hozott Aréna buli után, amiért rengeteget melózott.
Az, hogy maximalizmusa és muzikalitása megláttatott velünk és másokkal sok mindent, azt pedig köszönjük neki.”

“Aki szeretné érteni az érzéseit a zenekarba érkezéséről, hallgassa meg az új lemezről a Melletted vagyok című dalt, mert arról szól.”

Lezárták a témát

“Két dolgot ne feledjetek.
Az egyik: A jelenlegi helyzetet nem a zenekar idézte elő. A Gidó a lemez megjelenést és az Aréna koncertet még megvárva, visszaérkezését ígérve egyszer csak így döntött. Elmegy. Mert el akar menni. Elfogadjuk. De mi maradunk, mert mi maradni akarunk. Itt, Nektek, Veletek.
A másik pedig, hogy továbbra is „SZÁMÍTUNK RÁTOK”, mert Ti is mindíg számíthattok ránk.
A zenekar a témát ezzel lezártnak tekinti. Kérünk titeket, hogy tegyetek ti is így.

Őszinte Szeretettel,
A Lord zenekar: Misi, Attila, Loi, Frenki, Márk és Pityesz. 2017.04.23.” – fejeződött be a Lord reakciója.

Hirdetés
Hirdetés

Szólj hozzá!

Így szól az Imagine magyarul – csodásan adja elő László Attila

Könnyes búcsú: így esett ki Hódi Pamela és Jolly A Nagy Duettből