in

Kállai Ferenc 5 éve hunyt el – a Republic klipjében is szerepelt

Kállai Ferenc kétszeres Kossuth-díjas művész, a Nemzet Színésze életében először szerepet vállalt egy videoklipben. – írta a Blikk 2003-ban. Ma már sajnos a klip két fő szereplője közül egyik sincs az élők sorában – emlékezzünk rájuk.

– Nem arról van szó, hogy ezzel akarnék új karriert csinálni – mondta a Blikknek Kállai.

– Egyszerűen felkértek, és én igent mondtam. A rendező, Stern Péter régi kedves munkatársam, és a fiúkat is nagyon szeretem. Azt nem állítom, hogy képzett vagyok belőlük, de kedvelem a zenéjüket, igazi őserő van benne, amit ők dallamossá tudnak tenni, nem csak vonyítanak és ugrálnak, mint néhányan.

A Republic tagjainak csupán statisztaszerep jutott a klipben, ezért a frontember, Cipő inkább a dal születésének körülményeiről mesélt.

– A Nagy kő zuhan egy fájdalmas, szép, lírai dal, ami egy konkrét élményhez kapcsolódik – magyarázta Cipő.

– A dal akkor született, amikor megtudtam, hogy egy nagyon kedves, idősebb barátomnak már nincs sok hátra. Szembesültem a halállal, az élettel, azzal, hogy egy idősebb ember reálisabban látja azt, hogy minek van súlya, minek nincs – mondta a 38 éves énekes.

A Nagy kő zuhan a Republic 2003-ban megjelent, tizenhetedik stúdióalbumának előfutára volt.

A zenekar tagjai úgy gondolták, hogy Kállai Ferenc mint a Nemzet Színésze emelné a dalhoz készülő klip színvonalát. A kapcsolatot Bacsó Péter rendezőn keresztül sikerült felvenniük vele, aki többek között a nagy sikerû A tanú címû filmben is dolgozott Kállaival. A klip forgatásai még nem értek véget, Kállai vasárnap ismét kamera elé áll a zenekarral, akkor vonatra szállnak.

– Nem mondom, hogy így, 78 évesen nem fárasztó a forgatás, de nagyon jól érzem magam a fiúkkal – tette hozzá Kállai.

– A történet egyébként egy férfiról szól, akinek elege lett mindenből, s a vonat képletesen és a valóságban is alagútba viszi. Közben visszaemlékszik fiatalabb korára. Afféle nekrológ előtti helyzet ez, amit fel lehet majd használni, ha eljön az ideje.

 

Szólj hozzá!

Így emlékeznek Kállai Ferenc színészre

Kepes András: „Nem tűntem sehova”