Jöjjön Koncz Zsuzsa: Zeng az ének.
Zeneszerző: Bornai Tibor
Szövegíró: Bornai Tibor
Így indul a Zeng az ének dal
Terézvárosi fák alatt
Sok konszolidált év elszaladt
De semmit nem felejtett el az a kisfiú
Aki akkoriban titkon hittanra járt
Mert anya szerint az sosem árt
Csak apa volt ideges és szomorú
Hallgassuk meg Koncz Zsuzsa Zeng az ének előadását.
Koncz Zsuzsa: Zeng az ének dalszöveg
Terézvárosi fák alatt
Sok konszolidált év elszaladt
De semmit nem felejtett el az a kisfiú
Aki akkoriban titkon hittanra járt
Mert anya szerint az sosem árt
Csak apa volt ideges és szomorú
A téren, ha este lett,
Ropogtak a játékfegyverek
S az ablakokban kigyúlt a lámpafény
Néhány rokon, ha összegyűlt.
És politikáról szó került,
Csak suttogták, ami nem volt elmondható.
A kisfiú csak hallgatott,
És a néhány szó
Amit felfogott, hát minden volt,
Csak nem megnyugtató
A világvevő rádión, egy őszi alkonyon
Egy recsegő hang a hazáról beszélt
Apa fel-le járt, a kisfiú csak állt
s hogy ne féljen úgy, hát énekelt egy dalt,
hogy
Zeng, zeng az énekszó
És az úttörő kedve jó
Mert szép az életünk
Ugye milyen jó nekünk
Zeng, csak zeng az énekszó
Már a téren is hallható
És a háztetők felett
Mint egy elszabadult luftballon
Lebeg.
Pár nap múlva egy hajnalon
Megszólalt a telefon
Egy ismerős hang sietve búcsúzott
Hogy ők elutaznak most messzire
Még az is lehet, hogy örökre
De amint tudnak, majd írnak képeslapot
A téren dörögtek a valódi fegyverek
s az ablakokban kihunyt a lámpafény
A család egy délelőtt a pincébe költözött
s a kisfiú csak énekelte a dalt,
hogy
Zeng, zeng az énekszó
És az úttörő kedve jó
Mert szép az életünk
Ugye milyen jó nekünk
Zeng, csak zeng az énekszó
Már a téren is hallható
És a háztetők felett
Mint egy elszabadult luftballon
Lebeg.
Zeng, zeng az énekszó
És az úttörő kedve jó
Mert szép az életünk
Ugye milyen jó nekünk
Zeng, csak zeng az énekszó
Már a téren is hallható
És a háztetők felett
Mint egy elszabadult luftballon
Lebeg.