A Kossuth-díj a kortárs magyar zenére is ráirányítja a figyelmet – vélekedett az MTI-nek Madarász Iván zeneszerző, aki kedden vehette át az elismerést a Parlamentben.
Az Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi tanára az emberi hang és a hangszeres technika újabb módozatainak kutatására építő, több zenei műfajban is jelentős műveket kiérlelő, gazdag zeneszerzői pályája elismeréseként kapta a díjat.
A zeneszerző a Kossuth-díj odaítélésétől azt reméli, kifejeződik benne az a szándék is, hogy erőteljesebben fog megjelenni a társadalomban a kortárs magyar zene iránti érdeklődés. Madarász Iván rámutatott: az a tendencia, hogy kevesebb figyelem fordul a kortárs zene felé, a 18. század végén kezdődött. Akkor már a közönség nem fogadta azzal a természetességgel a kortárs zenét, ahogyan korábban tette. A kettéválás tehát, hogy a közízlés nem a kortárs zenét használja napi szükségleteinek kielégítésére, több mint 200 éves és egyre erősödő jelenség – hangsúlyozta.
Madarász Iván rámutatott: „törekedtem arra, hogy saját zenei nyelvemet kialakítva, rossz kompromisszumok nélkül írjak olyan zenét, amely a művelt, a mai zene iránt érdeklődőnek is értékes hallgatnivalót nyújt”.
Lényeges pontnak nevezte életében azt, amikor érdeklődése a dramatikus zene és a vokális zene felé terelődött, majd a szimfonikus zenében felismerte a versenyművek felé tendáló vonzódását. Két zongora-, három fuvola-, egy cimbalom-, egy gitár- és egy tubaversenyt is írt – sorolta alkotásait, hozzátéve: minden művészeti pályán fontos, hogy az ember tudja, mi áll jól neki és mi nem, vagyis hogy felismerje, mi a dolga.
Írt pár musicalt is, amelyeket nem tagad meg és ezek vezetettek az opera iránti érdeklődéséhez: szerzett három egyfelvonásos operát is, az elsőt még főiskolás diplomamunkaként, a Lót címűt a Magyar Televízió, az Utolsó keringő címűt a Magyar Állami Operaház megrendelésére. „A drámai zene és a vokális zene alkalmas, testre szabott kifejezési terep volt számomra” – emelte ki.
Madarász Iván mindig zenész akart lenni, hat éves kora óta zongorázott és komponált. A konzervatóriumba is úgy járt, hogy nem zongorista akart lenni, hanem zeneszerző. A jelentkezését beadta ugyan a bölcsészkarra is, mert érdekelte a történelem, de nem ment el felvételizni, mert közben a Zeneakadémia hallgatója lett. Ha nem zenész, akkor műbútorasztalos lenne vagy szociológiával foglalkozna szívesen.
Művei közül fontosnak érzi az ISCM Yokohamai Világzenei Fesztiválra meghívást nyert Hímzett hangok című kamaradarabot, a svédországi fesztiválra meghívott Sheol címűt, valamint az Episodi concertanti címet viselő 3. fuvolaversenyt.
Jelenleg egy zenekari kompozíció előmunkálatain dolgozik, a darabban egy rock zenekar hangzásvilágát is belefoglalja egy szimfonikus zenei szövetbe.
