Egy költő egyik legfontosabb feladata, hogy szót emeljen az igazságtalanságok, hazugságok, durvaságok ellen, kiálljon az elesettekért, megalázottakért – mondta el az MTI-nek Serfőző Simon költő, aki kedden vehette át a Kossuth-díjat a parlamentben.
A sokak által küldetéses emberként, halk szavú, de határozott hangú költőként jellemzett Serfőző Simon a tradicionális népi jegyeket modern szimbolikával ötvöző költészete, a magyar sorsirodalom hagyományait változatos művészi eszközökkel megújító próza- és drámaírói életműve, illetve jelentős publicisztikai és könyvkiadói tevékenysége elismeréseként kapta a díjat.
Mint mondta, a Kossuth-díj mellett nagyon büszke arra, hogy szülőfaluja, Zavgyarékas díszpolgárává fogadta és arra is, hogy Miskolc, ahol igazán költővé vált, Pro Urbe díjjal tüntette ki. Emellett büszke arra a számtalan elismerésre, amelyeket az évek folyamán megkapott.
Serfőző Simon szerény ember, csupán annyit mond magáról: költő, ír, ennyi a dolga. Az, hogy közérthetően fogalmazzon, tisztán, egyszerű szavakkal, őszintén beszéljen azokról a gondokról, amelyek megnehezítik mindennapjainkat és amelyek végső soron a magyarság megmaradását is veszélyeztethetik.
A most már Kossuth-díjas költő egy Zagyvarékashoz tartozó tanyán nőtt fel, onnan járt be iskolába Szolnokra. Megismerte a paraszti életet, de később dolgozott ipari munkásként is Budapesten. Irodalmi érdeklődésének köszönhetően 1962-ben a Szolnok Megyei Néplap munkatársa lett, majd 1965-ben Miskolcra került és előbb népművelési felügyelőként járta a munkásszállókat, később pedig terjesztési előadóként próbált előfizetőket toborozni az akkoriban népszerűsítendő lapoknak. 1968-ban lett a Miskolcon megjelenő irodalmi lap, a Napjaink versrovatának vezetője, majd 1975-től a lap szerkesztője, a rendszerváltás után a Holnap című folyóirat főszerkesztőjeként dolgozott, majd az észak-magyarországi régi legjelentősebb szépirodalmi műhelye, a Felsőmagyarország Kiadó vezetője lett. A Magyar Művészeti Akadémia tagja.
Bertha Zoltán irodalomtörténész Serfőző Simonról azt írta: az elmúlt fél évszázad magyar irodalmának egyik legkiemelkedőbb alakja, a legendás Hetek nemzedékének mértékadó személyisége, irodalmi és kultúraalakító értelemben is korszakteremtő, egész életműve példa arra, hogy a magyar sorsirodalom hagyományait miképp lehet megőrizve megújítani.
