Kovács Kati elárulta, hogy Máté Péter szerzeményei után az ő dalait játsszák a legtöbbet.
Születésnapi beszélgetésre invitáltuk Kovács Katit, aki az 1965-ös Ki mit tud? óta az ország egyik nagy kedvence. Táncdalfesztiválos slágerei a mai napig népszerűek, és a tinédzserek is pontosan tudják, kiről van szó, ha a Nem leszek a játékszered vagy a Most kéne abbahagyni megszólal a rádiókban. – indul az nlc.hu 2009-es cíkke.
Filmekben, musicalekben szerepelt, műsorokat vezetett, mégis elsősorban énekesnőként tartjuk számon.
A mai napig tele a naptárja fellépésekkel, és ő ugyanazzal az energiával áll színpadra, mint egykor. Nem akart „celeb” lenni, így nem is lett az, megmaradt annak, akinek megszerettük: ő csak egyszerűen „A Kovács Kati”.
– Mi a titka annak, hogy ilyen remek formában van?
– Fegyelmezetten élek. Inkább többször eszem, de keveset. Az étteremben is rendszeresen szólok a pincéreknek, hogy az adagom felét csomagolják be, majd otthon megeszem. A teniszezés is formában tart. Heti két nap járok, bár a telet nem annyira szeretem, mert fedett pályán nem az igazi a játék. A légkondis termekben jön rám a hideg levegő, és úgy nem lehet koncentrálni.
– Ilyenkor gondolom, hogy tucatszámra érkeznek a születésnapi köszöntések…
– Mindig megdöbbenek, hogy mennyi szeretet létezik az emberekben. Rengeteg gratulációt kapok levélben, interneten, és a különböző műsorokban is rendszeresen felköszöntenek. Sajnos nem tudom mindenkinek egyenként megköszönni, hogy gondol rám, de nagyon jó érzés.
– Mit gondol, mi lehet a titka annak, hogy az ön dalai a mai napig időtállóak, népszerűek, ráadásul nem feldolgozások miatt? A mai napig naponta adják a rádiók, tévék ezeket a slágereket.
– Máté Péter szerzeményei után az én dalaimat játsszák a legtöbbet. Azon gondolkodtam a minap, hogy a dalaim többsége ugyanúgy megszólal ma is, mint régen. Sokat számít, hogy lélekből készítettük ezeket a számokat. Többször is felvettük őket, az Úgy szeretném meghálálni című dalt például több verzióban felénekeltem, és hosszas gondolkodás után maradt meg a mértéktartó, de kicsit rockos verzió. A pályatársaim szokták kérdezni, hogy mire gondolok, miközben ötszázadszor éneklem ugyanazt a dalt. Elárulom: semmi másra, csak arra, amiről a szöveg szól. Nem lehet csak úgy kiállni a színpadra, és eldalolni valamit, át kell azt érezni is. Most – a Csináljuk a fesztivált egyik adásában – láttam, hogy valaki énekelte az egyik régi slágeremet, és azon bosszankodtam, hogy hiányzott belőle az élet.
