in

Ma este élőben – Nagy Katica, a Semmelweis film főszereplőnője mindent elárul

A Semmelweis film főszereplőnője mindent elárul 

A Fáklya Rádió Cool-Túra című magazinjában július 4-én ismét egy tehetséges és csodaszép színésznőt lát vendégül Biró Zsolt műsorvezető. A meghívott ugyanis nem más, mint Nagy Katica, aki a Semmelweis című film főszereplője volt. Izgalmas adás lesz ez is, az biztos, érdemes hallgatni 20 órától! 

Nagy Katica színművésznővel kapcsolatban most mindenki a Semmelweis című filmről beszél, ami nem csoda, hiszen ő alakította a világhírű magyar orvosról készült nagyjátékfilmben, Hoffmann Emma ápolónőt. A megszemélyesítése tökéletesre sikerült, a nézők nem csak magát a filmet értékelték, hanem Katica játékát is. Sőt, nem csak a nézőktől kapott csillagos ötöst, hanem a Magyar Filmakadémia által alapított Magyar Mozgókép Fesztiválon „Az Év Színésznője” jelölést is megkapta. karrierje során első alkalommal. 

Katica életét egyébként mindig is a színészet töltötte ki, már kilenc éves korában szinkronizált, felsőoktatási tanulmányait pedig a Színház- és Filmművészeti Egyetemen folytatta, gyakorlatát pedig a kecskeméti Katona József Színházban töltötte. 

Vagány, szabadságot kedvelő személyiség, aki tudja, mit akar és keményen tesz is érte. A Semmelweis film most roppant mód reflektorfénybe irányította, amit persze nem bánt, de szeret több lábon is állni. Dolgos, mozgalmas időszakot tudhat maga mögött, s a jövő is hasonlót sejtett. A szakmai sikerek mellett a magánélete is kiegyensúlyozott, szintén színész vőlegényével harmóniában élnek. 

Katica kedveli az asztrológiát, s mivel neki is sokat segített, így nemrég elhatározta, hogy komolyabban is megismerkedne vele. Rengeteget képezte magát, majd tanárhoz is járt, így ma már önállóan készít elemzéseket, amelyek feltöltik és energiát adnak neki a továbbiakhoz. 

Szüksége is van a feltöltődésre a fiatal színésznőnek, hiszen számos megkeresést kap, szabadúszóként pedig neki magának kell összehangolnia a feladatokat. Viszont imádja és élvezi az egészet, így nem csoda, hogy mindig ragyog. 

Biró Zsolt kérdéseire pedig biztosan érdekes válaszokat ad majd július 4-én, este 8 órától, szóval érdemes lesz hallgatni a www.faklyaradio.hu linkre kattintva, vagy akár élőben nézni is a beszélgetést a twitch.tv/faklyaradio oldalon. Higgyétek el, most is hiba lenne kihagyni! 

Szólj hozzá!

Ma este élőben – Nagy Katica, a Semmelweis film főszereplőnője mindent elárul

Glamour napok 2024 – íme az üzletlista