Hétvégén a Quimby is fellépett a tusványosi szabadegyetemen, ami évek óta egy magyra politikai párthoz kötődő rendezvény. A zenekar emiatt sok rajongtól kapott csalódott megjegyzést, mondván ők is beálltak a sorba, és politizálnak. Erre reagált most az együttes Facebookon.
„A zenekar egy zenei fesztiválra utazott Erdélybe, hogy nagy szívvel muzsikáljon az ott élő magyar embereknek. A napközbeni politikai programoktól elhatárolódunk. Cefetül rühelljük, ha bárki is a saját politikai meggyőződésének erősítésére használja a bandát. A közönség este 10 után a miénk. És míg a politikusok a sötétben a saját köreiket róják, mi együtt üvöltjük a medvékkel hogy „tetszik a zaj!” Sokról mondunk le, hogy függetlenek maradhassunk és ez a továbbiakban is így lesz. A vakságon meg nem keresünk fogást! Mert hogy nincsen az rajta. 😉 ”
„Az idén 27. alkalommal megrendezett Tusványosi Szabadegyetem hosszú ideje az egyetlen, ebben a régióban található olyan fesztivál, ahol tízezres tömeg előtt lépnek fel magyarországi együttesek. Örültünk, hogy kritikus dalaink ellenére is meghívtak bennünket, elvállaltuk, fontosabbnak éreztük, hogy az erdélyi közönségnek is játszhassunk, minthogy politikailag, erkölcsileg megítéltetünk-e. Hát megítéltettünk. Naivitásból, vagy jóhiszeműségből-e de beleléptünk a szarba, félreérthetővé váltunk, de az sem kizárt, hogy egyszerűen csőbe lettünk húzva, mindenestre a vitaindító trollok és hamis betaggelések rendkívül furák és ezt még mi is vizsgáljuk.
Nem lennénk boldogok, ha vélemény azonos fesztiválok lennének csupán, mindegyiken megegyező gondolkodású ember tömeggel. Ha így gondolkoznánk, ugyanannak a képmutatásnak a hibájába esnénk, amitől mi magunk is besokallunk.
Az esti koncertekre, több mint 10 000-en váltottak naponta jegyet. Ezek az emberek bulizni jöttek, a délelőtti szabad egyetem programjai hagyományosan ingyenesek. Ezeken sok olyan politikai beszélgetés, előadás folyik, amiknek tartalmával a zenekar nem tud azonosulni.”
„Az elmúlt 25 év során a Quimby rengetegszer tett tanúbizonyságot arról, hogy a tolerancia, igazságosság, nemi- vallási- és faji előítéletektől mentes nyitott világ az, ami számára elfogadható. Bármiféle szegregáció, megkülönböztetés összeegyeztethetetlen az általa vallott elvekkel. A zenekar a kezdetektől mindig megőrizte a függetlenségét és a jövőben sem szeretnénk semmilyen politikai képződmény szócsöve lenni. Azoknak, akik részt vettek ezen a koncerten egyértelmű, hogy változatlanul ezen az úton járunk. Eddig számtalanszor megmutatta a banda, hogy ha kell akár vacak technikán, ramaty időben, kétséges minőségű produkciók között is rendes rock n’ roll zenekarként, akár dacból is igazi odabaszós koncerteket ad. 25 év alatt a sikereket ezzel érte el és a következő 25-re is ezt tervezi.”
A továbbiakban pedig a Quimby minden energiáját a dalszerzésnek, és koncertezésnek szenteli.