Vasvári Pál zenész 59 éves korában, alig egy hónappal a születésnapja után, június 23-án lefeküdt a szokásos délutáni pihenőjére, amiből már soha nem ébredt fel.
A basszusgitáros nemcsak zenészként volt a magyar jazzélet fontos alakja, de olyan lelki mozgatórugóként is, aki rendkívüli érzékkel tudta segíteni és helyzetbe hozni zenésztársait úgy a színpadon, mint az életben. – írt a fidelio.hu.
Most fia Vasvári Márton emlékezik „Palira”
„„Édesapám csütörtök délután hunyt el és szombaton lett volna Révkomáromban egy közös koncertünk gyerekkori barátjával, Kárpáti Dódival, valamint Kőszegi Imrével akinek a zenekarában ismert zenész lett és Szaniszló Richárddal, aki Édesapám egyik lemezén hallott először marimbát és ezért választotta ezt a hangszert. Én szintetizátoron, illetve ütőhangszereken játszottam volna. A halálát követő másnapon úgy döntöttem, hogy ezt a koncertet megcsinálom, mert biztos voltam benne, hogy ő is ezt szeretné, így hát én basszusgitároztam. A kapcsolatunk a lehető legszorosabb volt, amit gyerek és szülő között el tudok képzelni.”
Szakmailag is közel álltunk egymáshoz, az utóbbi 5-6 évben már én szerveztem a koncertjeit és sokszor közösen szereztünk zenét. Emberileg pedig a legfontosabb példa, amit láttam tőle, hogy úgy tudott segíteni embereken, hogy nem várt semmit cserébe. Rengeteg zenész karrierje érdekében tett lépéseket; sokan ma már zenekarvezetők és családot alapítottak, ezekből a munkákból a mai napig táplálkozhatnak. Mindig előre tekintett, kereste az új zenei irányokat, megoldásokat és folyamatosan szerzett zenét, biztosítva ezzel az állandó művészeti megújulását. Számára a jazz nem csak egy műfaj volt. A jazz magát az életet jelentette. Nagyon nagy szíve volt és az egész élete a jazz-zenéről, a művészetről és az alkotásról szólt. Zenekarait kívánsága szerint viszem tovább”.
