Miért február 24 a szökőnap? – íme a válasz!
Február 24-e az a nap, amelyet a liturgikus naptárak, így A Magyar Naptárral Kiegészített Római Naptár szerint is szökőévben „kétszer kell mondani” – azaz írni, és amelyrõl a régi, a II. Vatikáni Zsinat előtti liturgikus naptárban Mátyás napját február 25-re tették („Mátyás ugrása”). Igaz ugyan, hogy a mai liturgikus naptárban már nincs ilyen, négyévenként megismétlődő eseti áttétel (translatio), a szökőnap tekintetében nincs változás, az továbbra is február 24., de már a Mátyás-nappal együtt, ezért az egyszerűbb egyházi naptárakban nem is jelzik.
Talán éppen az a baj, hogy a zsinat itt egy „meggondolatlan” lépést tett: a „Mátyás ugrása” elhagyása azt a látszatot kelti, hogy a szökőnapnak nincs igazi jelentősége. Ha ugyanarra a napra esik a Mátyás-nap, úgy talán nem is ez szökőnap, hanem a közönséges évekhez képest egy nappal meghosszabbított február utolsó napja. Így kerülhet még az egyházi kiadású kalendáriumokba is szökőnapként február 29. A tévedés oka éppen ez a felfogás.
A február szökőhónap jellege ugyanis nem egy toldaléknap egyszerű hozzáadását jelenti, nem így hosszabbodik meg a hónap, hanem a 24. nap megduplázásával, amivel a hónap következő napjai eggyel előre lépnek a hetinapok sorában. Ennek pedig a régi római naptárra visszavezethető naptártörténeti okai vannak, amelyet a zsinat előtti egyházi gyakorlattal együtt mi is örököltünk.
A szökőév latin neve, az anno bissextili, mensis bissextili szó szerint a kétszer hat(odik) nap éve, illetve hónapja. A régi római és az egyházi naptárban használt elnevezés, a „bis dicitur Sexto Kalendas” („Sexto Kalendas kétszer mondatik”) kifejezésbõl ered.
A régi római naptárban ugyanis a szökőnapot a március első napját a Kalendae-t (Kalendis) megelőző hatodik nap (a mi február 24-énk) kétszer „mondásával”, illetve írásával iktatták a naptárba, úgy, hogy február 24. után ismét február 24-et írtak, vagyis szükségszerűen kihagyták a március elseje (kalendae) előtti V. napot, a mi fogalmaink szerinti február 25-ét.
A 29 napos hónap
Így lett a szökőévi február hónap 29 napos; nem egy toldaléknap egyszerű hozzáadásával tehát. Ennek megfelelően, ha egészen pontosan kívánunk fogalmazni, a római naptár szökőnapja valójában nem február 24-e, hanem a mi fogalmaink szerinti február 25-e, amit a rómaiak a fent írtak okán „második” február 24-nek tekintettek. Olyan volt ez a számukra, mint a mi kétnapos ünnepeinkben a második nap, amely az ünnepet illetően az elsőhöz tartozik (húsvéthétfő, pünkösdhétfő, karácsony második napja). Tulajdonképpen ezt a két napot egyetlen napnak tekintették, mint ahogy mi a kétnapos ünnepeket lényegében egy ünnepnek tekintjük.
Nálunk a zavart a római gondolkodás különös logikája okozza: a napokat nem a hó elejétől előre, hanem a következő hónap elsõ napjától visszafelé számolták! Mi azt mondjuk pl., hogy 24 nap telt el a februárból, ők azt mondták, hogy a március elseje előtti hatodik nap van, vagyis még 6 nap van hátra március elsejéig. Mi visszafelé nézünk a hónapon belül, azt számoljuk, ami elmúlt, ők elõre, a következõ hónap felé tekintettek, azt számolták, hogy hány napnak kell eltelnie még a következő hónap első napjáig (a hónap elején pedig a Nonis-ig (a hó 9. napja) és az Idibus-ig (a hónap 15. napja).
Amikor a római naptárról beszélünk, ne feledjük, hogy a rómaiak nem csak a nullát, de a mi fogalmaink szerinti február 24-ét és 25-ét sem ismerték, ezért a római naptár rejtelmeivel ismerkedve teljesen el kell(ene) felejtenünk a napok számlálásának mai, a Gergely-naptár szerinti gyakorlatát. Sajnos nem feledünk, és a saját fogalmaink szerint írjuk le az ő gyakorlatukat is. Tovább nehezíti a pontos megértést az a tény is, hogy a hazai irodalomban (pl. a latin szótárak mellékleteként) közölt római naptártáblázatok nincsenek megfelelően kibontva.
Forrás: Meteor
