1988. június 24-én 18 óra 01 perckor az NSZK Forma–3-as bajnokságának 7. futamán az első edzésnapon a Nürnberg melletti Norisring pályáján Kesjár Csaba az egyik fordulóban Dallara–VW 388 típusú autójával a korlátnak rohant, és a baleset következtében életét vesztette.
Berohantam az MTI-be, hogy lássam a telexet. Buta dolog volt, ezzel senki sem viccel vagy kapkod. Az egyik barátomat vesztettem el és csak másodsorban azt, akire egy autós sportújságírónak szüksége volt: egy olyan srác, akiről érdemes volt írni, aki miatt az újságot még azok is hátul nyitották ki, akik nem a sportrovatnál szokták kezdeni. A portré fotóm a Családi Lap címoldala volt, az a szám nem maradt újságosnál, nagyon sok fiatal szobájában kötött ki. Csabát nem a súlytalanok celebáramlata emelte, hanem teljesítménye, intelligenciája, őszintesége, sármos megjelenése.
Amikor megtudtam, hogy fékezés nélkül úgy rohant az egyenes végén a korlátnak, hogy az kettényílva szinte lefejezte, nem volt kétségem, hogy ekkorát nem hibázhatott. A pályaversenyzést neki találták ki, a precizitása miatt képes volt centire ott fordulni, olyan íveket rajzolni körről-körre, mintha egy robot vezetné az autót. Kesjár Csaba körről-körre úgy fékezett és adott gázt, hogy az autó a beállításaival -amit ő maga kért- a lehető leggyorsabb legyen. A német verseny előtt két héttel reklámfotózást szerveztem neki a Hungaroringen, a másik fotóm is akkor készült. Ez volt az utolsó fénykép róla.
A pályára menet képes volt végig arról beszélni, hogyan festette az előző napokban sisakját a nemzeti színekre. Rajzolás, kitakarás, festés, szárítás, új maszkolás, festés, szárítás. Egy teljes nap, ami átnyúlt a másnapi hajnalba. Akkor még nem volt divat a versenypályát szektorokra osztva, részidőket mérni. Ők, édesapjával elől jártak ebben is, a precizitás igényessége dolgozott benne. Jani bácsi ott ült a főépület mögötti parkolóban az utánfutón és stopperekkel mérte az időt, rálátott a pályára.
Kesjár Csaba nem saját hibája miatt halt meg. Az edzéseken hibás főfékhengereket cseréltek a mezőny több autójában, az addig használt hibás volt. Vajon az ő Dallarájában mi préselte az olajat a fékekhez. Édesapja vizsgálatai nem hoztak eredményt, de vele együtt tudtuk, hogy Csaba nem hibázhatott.
Nekem nem kell jubileum, hogy gondoljak rá. Törött karóra a virágok között, valójában ez az utolsó emlékképem róla.
Szerző: Csikós Gábor
