in

Nádas György új oldaláról mutatkozik be

Szeptember 5-e nagy nap a Klasszik Rádió életében, hiszen a rádió arculata jelentősen átalakul, új műsorrenddel, és – ismert kollégáink mellett – új műsorvezetőkkel is jelentkezünk.

A ‘Nyitány’ csak címében, és műsoridejében marad, a tartalom jelentősen bővül: szándékain szerint a kultúráé és a programoké a főszerep.

A napindító műsort egészen délután 4 óráig a Klasszik kedvencei követik, ebben az időszakban a zenéé az abszolút főszerep.

Délután 4-től este 7-ig a Dallamdélután helyét az Intermezzo veszi át, műsorvezetője egy olyan hang, akit ugyan máshonnan ismerünk, de hallani fogják, hogy munkája nálunk nem csak röpke intermezzo lesz. Nádas György humorista, zenész-előadóművész hangját már mindenki ismeri, a Klasszik Rádióban kevésbé ismert oldaláról mutatkozik be.

Kevesen tudják róla például, hogy már a középiskolában, az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban is az egyházi kórus tagja volt, hogy a Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakára járt, sőt zenélt is: kedvenc hangszere a basszusgitár. Rádiós múltja is jelentős: 1992 óta dolgozik műsorvezetőként, olyan állomásokhoz adta a hangját, mint a Radio Bridge, vagy a legendás Calypso. Nem mellékesen Karinthy-gyűrű díjas, továbbá 3 arany- és 1 platina lemez tulajdonosa – előadóként.

Szólj hozzá!

Három érdekes baki a Szomszédok sorozatból

Két busz ütközött – az Országos Mentőszolgálat ezt közölte