Mi az a NATO 4. cikk?
A NATO 4. cikke egy olyan jogi mechanizmus, amely lehetővé teszi, hogy bármely szövetséges tagállam hivatalos konzultációt kezdeményezzen a NATO többi tagjával, ha úgy érzi, hogy területi integritása, politikai függetlensége vagy biztonsága veszélybe került. Ilyen esetekben összehívják a NATO legfőbb döntéshozó testületét, az Észak-atlanti Tanácsot (NAC), ahol kollektív megbeszélés indul a kialakult helyzetről, és szükség esetén közös döntéseket vagy akciókat dolgoznak ki.
Hogyan működik a 4. cikk?
-
Bármely NATO-tagállam kezdeményezheti, ha veszélyeztetve érzi magát, akár egy másik ország, akár például terrorszervezet okán.
-
A konzultáció nem jelent automatikus katonai fellépést, de megnyitja a közös tanácskozás és stratégiaalkotás útját.
-
A döntések egyhangúságot igényelnek; a cél a fenyegetések közös azonosítása és válaszlépések meghatározása.
Mikor és miért alkalmazták?
A 4. cikket a NATO fennállása óta többször aktiválták – leggyakrabban a keleti tagállamok (pl. Törökország, Lengyelország, balti államok) vetették be, amikor konfliktus fenyegette őket a közelükben (például szír, orosz fenyegetés, ukrajnai helyzet). 2022-ben több ország, köztük Lengyelország és a balti államok kérték a cikk alkalmazását az orosz-ukrán háború kirobbanása miatt.
Miben különbözik az 5. cikktől?
A 4. cikk csak egyeztetést ír elő, míg az 5. cikk tényleges kollektív védelemről (katonai beavatkozásról) rendelkezik egy tag elleni fegyveres támadás esetén. Az 5. cikket eddig csak egyszer – a 2001. szeptember 11-i támadások után – aktiválták.
