Bagaméry László 1984. szeptember 11-én „Egy darabot a szívemből…” címmel írt megemlékezést Máté Péterről. Mutatjuk a Délmagyar lapban megjelent írást.
„Vasárnap. 37 éves korában. szívroham következtében váratlanul elhunyt Máté Péter, a népszerű zeneszerző és énekes …”
Több mint tíz éve találkoztunk először. Pécsett, a Nádor Szálló sörözőiében. Már ismert énekes, zeneszerző voltál. Arról beszélgettünk, hogy az országban valamennyien szeretnek, az igazi siker mégis várat magára. Volt a táncdalfesztivál. Szinte biztos voltam benne, hogy a győztesek között leszel. Aztán az eredményhirdetésnél kiderült, még dobogóra sem kerülhettél. A szakma — úgymond — elszórakozott veled! A szerényebb “trófeák” megnyerése után aztán. 1973-ban, mint nemes vad kerülhettél terítékre. A rádiós Made in Hungary vetélkedőn nemcsak első díjat nyert a Hull az elsárgult levél, hanem a legnagyobb sláger lett Magyarországon. 1976-ban megjelent az Éjszakák és nappalok LP, majd harmadik díj következett a párizsi sanzonversenven. 1977-ben a tévé Metronom ’77 fesztiváljn második dij az Együttlétért. Egy év múlva megjelent a második nagylemez a Magány és együttlét. Két év múlva a Szívhangok. 1983-ban pedig a Keretek között.
Négy LP-be sűrített 37 év. Születéstől, boldogtalan magányon keresztül, az elmúlásig. Ülök, magamba roskadva, a forgó korong előtt, És nem hiszem el, hogy ez a közel 2 méteres óriás-szívember nincs többé.
Most tudom igazán, hogy nemcsak dal volt, amikor énekelte: „ . . . és mindig letörök egy darabot a szívemből…” Már azt is tudom, hogv kisebbet kellett volna!
A szülészeti műtők életdobbanása a Megszülettem, című szerzeményének bevezetője. És ebben az életcélja szólal meg: „Legyek bár koldus vagy király oly mindegy, csak ember legvek én!” És a tompa lüktetést felváltja a szülőknek kijáró köszönet: “Még meg sem köszönhettem, hogy megszülettem én, és ülhetek az élet vonatán . . . “ Aztán a legkedvesebb aiándékkal lepi meg az egyik embert (mert a másik, sainos. már nem él). “Helvette dalolok neked egv dalt. amit daloltál nekem hajdanán . . . ”
Aztán a Kék Csillag nagy sikerű Máté-estién találkoztunk ismét. Nem koccintottunk féldecivel, borral, sörrel. Akkor már seitettem valamit, hogv nincs minden rendben. Egy rossz ízű Márka mellett meséltünk a gyermekkorról. Suliba ő sem szeretett iárni. Inkább: .Micsoda srác voltam, a sulit úgy untam, matek ellen de sok gyógyszert kóstoltam . . . A tíz perc szünet volt az életem, olv boldog voltam akkor, istenem . . . Hiszen öröm az iskolában. az a kis csengetés . . . “
Mindig kereste a boldogságot. S ha egv picit boldog volt. akkor még többet akart. Gondtalanul. talán éppen a tűzfalak tövén, ahol nem nőtt virág, ahol nem tűzött a fény.
“Ott éltem én. ott voltam gyermek, igen s oly boldog voltam, mint többé már sosem”.
S mindig letört egy darabot a szivéből.
Zsúfolt nézőtér várta a Siófokról induló diszkóhaión. Szomorú, gyűrött volt az arca. “Szemedben könnyek. haragszol rám. Hogy el kell meniek. nem az én hibám”
De a következő percben már a muzsika szárnyán repült: “Minden szónál többet ér egy dal, megvigasztal oly hamar . . . “
És letört egy darabot a szívéből. Mindig várt valakit. Mindig kereste azt az embert, akivel jól érezné magát. Tudta, hogy tévúton járok sainos. néha én. De bárhová megyek, te ott állsz az út végén . . . ”
De amikor csend borult a lelkére, és félt, igazán, amikor elkapta a hangulat, hogy keserű sors a magány a következő pillanatban már ezt énekelte: “Nekem elég egy szál gitár és néhány jó akkord, hogy elfelejtsem minden rossz napom . . . “
És ismét letört egy nagy darab a szívéből!
Emlékszem. Szépiákon egv lábteniszparti közben leült pihenni. Nem akarta, hogy észrevegyük. de láttám, hogy a szívét markolássza. Két óra múlva a szabadtéri a ráadások ráadása után is visszajött. Pedig akkor utoljára hallottam tőle. hogy Egyszer megfordul a szél és rossz hírt visz neked . . . “
Ennél, rosszabbat nem hozhatott volna. Szürke betűk egymásutániságát.
Máté Péter, született 1947. február 4-én. Budapesten. Szívroham következtében váratlanul elhunvt 1984. szeotember 9-én.
Hallgatom az LP-n a szívhangok monoton, szabályos életlüktetését, ez a tompa, egymás utáni puffanás, örökké Máté Péter szívhangia marad.
