Orbán Erika neve sokaknak csenghet ismerősen, hiszen nevéhez fűződik egy kulturális egyesület, nyolc kötet, kilenc színdarab és egy online magazin. A napokban jelent meg a Trivium Egyesület gondozásában legújabb kötete, melynek címe „Eltörölve”, s amely egy hatvanéves nő vívódásait, a családtól való menekülését mutatja be.
– Mindig tudta, hogy egyszer majd írói pályára lép?
– Mindig. De sajnos – vagy hála Istennek – alakul a sorsunk. Nem lennék ma az, aki, ha az élet nem állított volna elém számtalan akadályt, melyek leküzdése alakított engem is, s végül úgy tűnik, az írás lesz, vagy marad az életem.
– Könyveiben általában az idősebb generációt jeleníti meg. Van ennek valami különleges oka?
– Csak annyi, hogy kevés teret kapnak az irodalomban az érettebb korú nők. Természetesen segítőként, támogatóként feltűnnek az anyák, nagymamák szinte minden műben. De nagyon ritka, hogy azt mutassa be egy könyv, egy történet, hogy ők, az idősebb korosztály a családjuk mellett hogyan élték, élik meg a saját életüket, hogyan küzdenek meg a saját démonjaikkal. Jó-e az, elég-e az nekik, hogy „csak” támogatják a családjukat, gyermekeiket, unokáikat? Valóban csak ennyi az életük? Innen már nincs felfelé, csak lefelé?
– Az Önnel készített interjúkból kiderül, hogy az írásait elsősorban szórakoztatásnak szánja.
– Valóban. Elsődleges célom a szórakoztatás; az, hogy aki olvassa a könyveimet, vagy beül megnézni valamelyik darabomat, arra az időre felejtse el a saját problémáját, kapcsolódjon ki, nevessen, és úgy tegye le a könyvet, vagy úgy menjen ki a színházból, hogy azt érezze, boldog.
– Tehát nemcsak könyveket, novellákat ír, hanem vígjátékokat is…
– Igen, jópár vígjáték és bohózat került ki a kezem alól, és elmondhatom, hogy szűkebb hazámban, Somogyországban szeretik a darabjaimat és magát a társulatot is, ami a beszédes SK. Színkör névre hallgat, hiszen magunk teszünk mindent, kezdve a díszletektől a jelmezekig, a rendezésig mindent.
– Most akkor kicsit megcáfolta, hogy a szórakoztatás kedvéért ír, hiszen az „Eltörölve” egy igen komoly könyv, és nemsokára elkezdik próbálni a „Csak őszintén drágám” című darabját is, ami szintén egy komoly darab.
– Bennem voltak ezek a történetek, és egyszerűen nem tudtam nem megírni őket. Nagyon foglalkoztatott például az, hogy egy hatvanéves nő miért hagyja ott a családját egyik napról a másikra, és kezd új életet gyakorlatilag a semmiből egy idegen országban. Hogyan éli ezt meg ő maga, és hogyan a családja? Hiszen szerető családja, jó férje, jó munkája, szerető lánya és unokái voltak. Rendezett, a mi fogalmaink szerint normális élete volt. Mi történt, hogy úgy érezte, elég?! A színdarabban sok minden mai valós probléma felmerül: a szinglilét és a házasélet gyötrelmein át, az idős szülők gondozásáig minden. A klasszikus szerelmi háromszögben vergődők sorsa tárul fel előttünk. Olyan sorsok, amelyek akár a mieink is lehetnének, vagy azok is, és nem tudjuk rájuk a megoldást. A darab sem nyújt megoldást, de talán rávilágít egy-egy lehetőségre. Aki kicsit többet szeretne rólam, a könyveimről megtudni, látogasson el írói oldalamra.
– A Trivium Egyesület Szemináriuma negyedik online regényíró képzésén az „Eltörölve” című regénye lett az egyik győztes. Mit érzett, amikor meglátta a nevét az eredményhirdetés cikkében?
– Frenetikus érzés volt látni azt, hogy valóban én vagyok az egyik, akit egy komoly kiadó arra érdemesített, hogy tovább dolgozzon vele. És most, hogy kezembe foghatom a könyvem, nos az mindennél szívet melengetőbb érzés.
– Fontos Önnek az életműve népszerűsítése? Mit szeretne megmutatni alkotásai révén az olvasóközönségnek?
– Egy alkotó embernek fontos, hogy megmutassa magát az alkotásain keresztül. Hogy mit szeretnék megmutatni? A bohózatok, a vígjátékok görbetükröt tartanak elénk, és szeretném, ha magunkon tudnánk nevetni. A komoly darabok reményeim szerint elgondolkodtatják az embereket, és talán megértjük végre, hogy élhetnénk másképp is, ha őszinték lennénk egymással családon belül és kívül.
– Dolgozik éppen valamin? Számíthatnak Öntől újabb regényre a magyar olvasók?
– Sokat kivett belőlem mind a könyv, mind a színdarab, hiszen együtt éltem a szereplőkkel, éreztem, amit ők éreznek, szenvedtem, és gyötrődtem velük együtt. A télen szeretném, ha színpadra tudnánk állítani ezt a komoly darabot, és felújítunk egy régebbi vígjátékot: „A fületlen tetem”-et. Ezzel a kettővel nyitjuk az új évadot. Hogy mindeközben születik-e könyv? Nos, ez még előttem is titok.
