in

Ördögkatlan fesztivál 2022 – infok itt!

Ördögkatlan fesztivál 2022 – infok itt!

Több száz eseményt, köztük színházi előadásokat, irodalmi esteket, képzőművészeti és családi programokat, koncerteket kínál öt napon át az idén augusztus 2. és 6. között zajló Ördögkatlan fesztivál – közölték a szervezők keddi online sajtótájékoztatójukon.

Az idén Nagyharsányban, Beremenden, Villánykövesden, valamint a palkonyai Mokos Pincészetnél és a Kisharsányhoz tartozó Vylian szőlőbirtokon zajló fesztivál egyik főszervezője, Bérczes László közölte: a rendezvény jubileumi, hiszen 15. alkalommal tartják meg idén több mint félszáz helyszínen.
Kiss Mónika, a fesztivál másik szervezője a programok közül a több mint hatvan színházi eseményt emelte ki. Mint mondta, azok között minden korosztály talál majd produkciót magának.

Mint Komáromi György, az Ördögkatlan gazdasági vezetője rámutatott, a 2022-es programokra nem jutott annyi forrás, mint azt remélték, és még ma is vannak lyukak a költségvetésben. Emiatt a beremendi nagyszínpadot, illetve az ahhoz kapcsolódó, költséges produkciókat el kellett hagyni idén. Hozzáfűzte: a jövőt illetően bíznak újonnan megnyíló forrásokban.

Kollár-Klemencz László, író, zenész, filmrendező, az idei Ördögkatlan díszvendége elmondta, hogy a fesztiválon egy beszélgetés keretében bemutatják Öreg Banda című családregényét és fellép kamarazenekarával, valamint Farkas Róberttel és Dargay Marcell-lel a Zabolátlan lovaim című lírai dalestet adják elő.

A fesztivál kiemelt programjai között a K2 Színház művészei augusztus 6-án a nagyharsányi tornateremben adják elő Züfec című produkciójukat, míg a beremendi református templom kertjében a Ki vele, Néró!, Az apostol, a Felhőkakukkvár és a Rebellisek is megtekinthető lesz.
Szintén augusztus 6-án Törőcsik Mari-emlékestet tartanak, Baksa Soós Jánosra, a magyar underground tavaly szeptemberben elhunyt ikonikus, titokzatos alakjára pedig kiállítással, koncerttel emlékeznek.

A Magyar Zene Háza Nagyharsány szívében, a református templomban és a templomkertben várja a katlanozókat “progresszív, interaktív, improvizatív és játékos produkciókkal”. Délelőtt közönséget bevonó workshopokkal indul a nap, míg a zeneművek kortárs ismeretterjesztő koncertjei mellett fellép a Városminor, a Neked8 énekegyüttes, valamint több amatőr kamarazenei formáció.

A nagyharsányi Narancsliget délelőttönként a gyerekeké és a családoké lesz sok mesével, könyvvel, kézműveskedéssel, animációs workshoppal. Itt láthatja a közönség a Hamupipőkét és a Szegény Dzsoni és Árnika című előadást, együtt zenélhetnek az érdeklődők a Bélaműhellyel, de akár Sakkiskolában is tanulhatnak a gyerekek és szüleik.
Cirkuszi és utcaszínházi produkciók is lesznek köszönhetően a spanyol Cia. Pakipaya-nak és a mexikói Foco alAire utcaszínháznak. Előbbi előadása ötvözi a látványos és akrobatikus légtornát és a színházat, míg a mexikóiak furcsa, titokzatos, rituális utcai vonuláson vonják be produkciójukba a publikumot.

Az Ördögkatlanon Dinyés Dániel és Kolonits Klára jóvoltából ismét lesz operabeavató, amelyhez Jób könyve címmel Dargay Marcell, Dinyés Dániel és Futó Balázs kortárs zeneművet írt. Lesz az orosz-ukrán háború szörnyűségeit megidéző koncert is, és fellép Udvaros Dorottya és Básti Juli, Pokorny Lia és a Nézőművészeti Kft.

A villánykövesdi Csikófuttatóban különböző színházi egyetemek hallgatói mutatkoznak be Kolozsvártól Budapestig, Kaposvártól Pécsig, a Hagyományok Háza pedig gyerekprogramokkal, táncházakkal, kézművesekkel, népzenei koncertekkel tölti meg a Teleki Ligetet.

Az Ördögkatlanon mindezeken felül száznál több könnyűzenei koncertet is tartanak, így a Carson Comától a Hiperkarmáig, a 30Y-tól a Kiscsillagig sok zenekar képviselteti magát.

Az Ördögkatlan díszvendége idén Kollár-Klemencz László mellett Magyarország legnagyobb digitális fényképarchívuma, a Fortepan, a Líra Könyv Zrt., a Magyar Nemzeti Múzeum és a Budapest Bábszínház lesz.

Bővebb – Ördögkatlan fesztivál 2022

Szólj hozzá!

Budapest tűz ma – Nagy tűz Budapesten június 26-án

Nyiltvizi úszás vb 2022 – hírek, eredmények