in

Örökké velünk leszel – Így emlékezett a Benfica Fehér Miklósra – videó

Tizenhárom évvel ezelőtt, 2004. január 25-én hunyt el Fehér Miklós, a Benfica 25-szörös magyar válogatott csatára.

“Fehér Miklós a hatvanadik percben állt be csereként a Guimaraes-Benfica portugál bajnoki találkozón. A szakadó esőben megrendezett találkozón Fehér nem egészségesen vállalta a játékot – náthával bajlódott már napok óta –, legalábbis a tragédia előtt saját honlapján még erről adott tájékoztatást. A hajrában gólpasszt adott csapattársának, Aguiarnak, amellyel a vendégek megszerezték a vezetést. Pár másodperccel később a játékvezető sárga lapot mutatott fel a magyar válogatott támadónak – nem engedett elvégezni egy bedobást –, aki egy hamiskás félmosollyal és hajának hátra simításával nyugtázta figyelmeztetését. Fél pillanat sem telt el, Fehér megpróbált újra a játékra összpontosítani, de ekkor mintha valami történt volna vele. Megállt, fejét előre hajtotta, majd háta begörnyedt, kezeit térdére támasztotta, majd tehetetlenül esett hátrafelé a fűre. A két csapat játékosai azonnal körbevették, a játékvezető engedélyt adott az orvosi segítségre. Tizenöt percig állt a játék, ekkor már lehetett tudni: nagy a baj.

Már a pályán megpróbálkoztak újraélesztésével, valaki elrohant a mentőért. A pályán tanácstalan játékosokat láthattunk ekkor, néhányan a földre borulva sírtak, majd lementek a pályáról, hiszen a játékvezető félbeszakította a mérkőzést… Fehért azonnal a guimaraesi kórházba szállították, ahol hiába küzdöttek életéért az orvosok, már ők sem tudtak rajta segíteni.”

A Benfica visszavonultatta a mezét, a 29-es dresszt soha többet nem viseli senki a portugál klubnál.

13 esztendő. Örökké velünk leszel-így emlékeztek a portugál klubnál Fehérre.

Szólj hozzá!

Az Országos Mentőszolgálat délután közölte – minden elismerésünk

30 éve hunyt el Rodolfo – emlékezzünk rá videóval