Az egyik legismertebb szubrett, csupaszív operettdíva, aki két dal között bárhol, bármikor cigánykerekezik, szaltózik, de az sem akármilyen mutatvány, hogy túl a hatvanon eljátssza első prózai szerepét: Csehov Sirályában egy visszafogottabb Arkagyinát.- írja a Magyar Narancs.
Magyar Narancs: Az operettes múltja miatt választotta a rendező, Fehér Balázs Benő? Milyen Arkagyinát látott meg önben?
Oszvald Marika: Biztos az is közrejátszott. Sznobságnak tartom, hogy az operettesekről, de a színésznőkről úgy általában azt képzelik, hogy biztos úgy élik az életüket, ahogy a színpadon jelen vannak. Ez butaság. Ugyanolyan ember vagyok, ugyanolyan problémákkal, csak eddig egy bizonyos karaktert kellett jórészt megjelenítenem, és ez nagyon fedte azt az önimádó, exhibicionista, önző Arkagyinát, akit a Sirályban kellett játszanom – és akire végül is csak rosszat tudok mondani. Abszolút más vagyok az életben, viszont arra kellett rájönnöm, hogy ezek a tulajdonságok minden emberben megvannak, mindenkiben van hiúság, féltékenység, irigység, csak kinek milyen a sorsa… Nekem nemigen kellett harcolnom, elég volt a színpadon bizonyítanom, emiatt ezeket a hibákat le tudtam magamban építeni, de amikor egy szerepet megformálok, látok más embereket, átérzem a helyzetüket.
MN: Úgy nyilatkozott, hogy vissza kellett fognia magát.
OM: Igen, mert valahol Arkagyina egy tragikomikus figura, nagyon sok benne a komikus elem, úgy is írta meg Csehov, és vitatkoztak is anno Sztanyiszlavszkijjal, hogy ezt vígjátéknak írta-e; az egy másik dolog, hogy a végén tragédiába fordul a történet. De Arkagyina nevetséges, komikus alak, teljesen más alakformálást is lehetett volna csinálni, viszont abszolút hallgattam Benőre, követtem az instrukcióit, hogy a koncepciójába én is beleillesszem magam.
MN: Azt vettem észre, hogy itt Arkagyina mintha kevésbé szenvedne a külsőségektől, mintha sokkal inkább a gondolati oldala jelenne meg a színpadon, kevésbé szenved az öregségtől, kevésbé hisztérikus, mint amennyire lehetne.
OM: Ez is biztos belőlem fakad.
MN: Máshogy kezeli az idősödő színésznő sztereotípiáját is.
OM: Ez nagyon fontos volt, a színésznőknél ez szinte mindig bejön a képbe. Én is jártam úgy a próbák során, hogy a nagy dívát, a színésznőt kellett játszanom, és mikor oldalra néztem, ott volt egy tükör, és felkiáltottam: „Jézusom, én így nézek ki? Én nem így emlékszem magamra!” Sok színésznőben nem realizálódik az öregedés, de én alapvetően teljesen máshogy viszonyulok ehhez, épp azért, mert jól érzem magam. Érdekes állapot: voltam fiatal meg középkorú, de ilyen, hogy öreg vagyok, még nem volt. Kimegyek a színpadra, és kicsit úgy vagyok vele, hogy kövér vagyok, öreg vagyok, de hátha nem veszik észre. Ezen szoktunk röhögni a színésztársaimmal. Én kiröhögöm az öregséget, Arkagyina meg nem, neki ez fájdalommal jár. Úgy gondoltam, hogy ezt Csehov elég jól megírta, elég, ha ez a mondatok szintjén jelenik meg, nem akartam még pluszban rápakolni.
