Ma lett volna 60 éves Pap Vera, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
„Amikor felmegy a függöny, akkor ki kell állni és játszani kell, nincs mese! Olyankor kint kell hagynom az öltözőben az összes nyomoromat, az összes fájdalmamat, és tennem kell a dolgom a színpadon. A legnehezebb helyzetekben is ott kell lennem, minden porcikámmal jelen kell lennem.“ – nyilatkozta egy 2014-es interjúban.
Budapesten született. Gyerekkorában bohóc akart lenni. Édesapja elvitte a cirkuszba, ahol lenyűgözte a bohóc száma: „mert megnevettetett, ugyanakkor azt is éreztem, hogy összefacsarodik a szívem. Arra gondoltam, milyen nagy ajándék lehet egy ember számára, ha ezt csinálhatja egész életében.“
„Hogy miért lettem színész? Gyerekként még voltak rendezői ambícióim – irányító-vezető szerepet töltöttem be az óvodában, én döntöttem el, hogy a homokozóba menjünk-e vagy a babaházba. Aztán ezt szép lassan kinőttem – ehhez persze tudni kell, hogy Kőbányán, ahol laktunk, nagyon hosszan voltam óvodás, apukámnak ugyanis sokat kellett dolgoznia, mert egyéves koromban meghalt a mamám…“
Hallgasd meg egy vele készült interjút
„Apu nem engedte, hogy az artistaképzőbe menjek, ragaszkodott ahhoz, hogy előbb leérettségizzek és szakmát szerezzek. Veszprémben felvételiztem a vegyipari technikumba. Emlékszem, ahogy leszálltunk a buszról, belefújt a szél egy üvegszilánkot a szemembe. Egyből a kórházba mentünk, ahol egy nagy kötést kaptam, és úgy írtam meg a dolgozatot. A nagy sietségben elfelejtettünk kitölteni egy papírt, így nem kértem kollégiumi elhelyezést. Néhány hét múlva megkaptam az értesítést, hogy felvettek, de nem tudnak kollégiumot biztosítani. Mivel nagyon szegények voltunk, az albérlet szóba sem jöhetett, így aztán megmenekültem. A Jóisten közbeszólt, és nem kellett vegyésznek tanulnom. Kőbányán érettségiztem az I. László Gimnáziumban, majd jelentkeztem a Színművészeti Főiskolára, ahová fel is vettek.“
A Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzése után, 1979-ben a Vígszínházhoz szerződött, és azóta, 36 éve megszakítás nélkül a társulat hűséges tagja volt.
A főiskolán Horvai István és Kapás Dezső tanította, Várkonyi Zoltán hívta a Vígszínházhoz, ahol Kapás Dezső rendezésében kapta első főszerepét. Harmadéves korában nagy sikerrel játszotta el Molnár Ferenc Az üvegcipő című darabjának főszerepét, Irmát.
Később olyan legendás alakítások fűződnek a nevéhez, mint a Szentivánéji álom Hermiája, Kornis Kozmájának Hédije, az Úri Muri Rozikája, Amadeus Konstanzája, Fejes Endre Cserepes Margit házasságának címszerepe, a Leonce és Léna Lénája, a Györgyike drága gyermek Györgyikéje, a Salemi boszorkányok Proktornéja, a Kurázsi mama Yvette-je, A revizor Polgármesternéje, Az ember tragédiája Évája, az Augusztus Oklahomában és a Mikve főszerepe.
Színházi szerepei mellett több mint 40 filmben és tévéjátékban nyújtott kiemelkedő alakítást. Még főiskolás évei alatt kapta első főszerepét a Gábor Pál rendezte Angi Vera című filmben. Ezért a szerepért 1980-ban a Chicagói Filmfesztiválon elnyerte a legjobb női alakítás díját, 1981-ben pedig a David di Donatello díjat, amelyre egész életében nagyon büszke volt. Rövid idő alatt nemcsak hazánkban, hanem az ország határain túl is felfigyeltek tehetségére, szelíd bájára, szuggesztív drámai erejére.
Az Angi Vera után számos filmes szerepet kapott, játszott a Csapd le csacsi!, A névtelen vár, a Dögkeselyű, az Uramisten vagy éppen a Roncsfilm című alkotásokban is.
Pap Vera nagy tehetségű, jelentős művész volt. Alakításaiból egyszerre sugárzott lényének érzékeny, lírai és groteszk oldala. Szorgalmának, színészi alázatának, tragikai képességének és egyedülálló humorának köszönhetően eljátszhatta a drámairodalom nagy szerepeit. Egyike volt a legigazabb színésznőinknek, sokat tudott a számkivetettek, a vesztesek, a megalázottak sorsáról, indulatairól, lázadásairól. Több szerepében is bizonyította, milyen sokat tud a peremlét sötét útvesztőiről, az emberi kiszolgáltatottságról és magáról a színészi mesterségről. A vesztes karakterek azért emlékezetesek alakításaiban, mert soha nem voltak érzelmesek, mindig volt bennük valamiféle különleges, nyers, feloldozást nem kínáló humor; talán a vesztesek támadó humora, amit ő bátran és könyörtelenül felvállalt.
Betegsége alatt szinte megszakítás nélkül játszott: „Hihetetlen nagy erőt kaptam a nézőktől, a kollégáktól, és nagyon fellelkesített, hogy mire vagyok képes. Önmagamnak is bizonyítottam.” Még 2014 őszén is játszotta a Mikve főszerepét, és próbált Fátyol nélkül című előadásban, amelynek októberben volt a bemutatója. Megrendítő alakítását megkönnyezték a nézők és a kollégák is.
Hallgasd meg egy vele készült interjút
