Retro csemege rovatunkban most a Limo a gyümölcsízű pezsgőpor a téma.
LIMO: Gyümölcsízű pezsgőpor. Vízben felkeverve kellemes, gyümölcsízű pezsgő üdítőital készíthető – állt a kis alumínium tasak hátoldalán. Három ízben került kereskedelmi forgalomba: citrom, narancs, meggy. Biztos csereeszköznek bizonyult az iskolában: két zacskó Limóért kaptam egy vízállós naptárt, szintén két zacskóért egy sportszeletet vagy egy golyórágót.
A Limot vízben felkeverve soha nem fogyasztottam, kizárólag mutatóujjal; ami a tasakban ráragadt az ujjamra azt lenyaltam, majd vissza az ujjat a tasakba, és ismét előröl. Ha a tasakon nem megfelelően nagy nyílást téptem, az ujjam hozzáért a tasak oldalához, és ekkor kezdődtek a problémák: a tasak pereme nyálassá vált, és kezdett a Limo a tasakra ragadni, így csökkentve az addig hatékony benyálazott ujj technológiát.
Egy-egy Limo elfogyasztása után az ujjam és a nyelvem piros, narancssárga vagy sárga lett, és ezektől az árulkodó jelektől órákig nem tudtam szabadulni.
Természetesen a Limoból megkínáltam az osztálytársaimat is, ahogy ők is megkínáltak engem: ilyenkor ők is a nyálas mutatóujjukkal nyulkáltak a Limos tasakomban, de ez nem okozott problémát.
Aztán ahogy izmosodott a magyar ipar, úgy változott a Limo kiszerelése: megjelentek a műanyag üveges Limok.
A fogyasztása jelentősen nem változott, csak annyiban, hogy szükség volt mindkét kezemre: egyikbe kiszórtam a Limot, a másik kezem mutatóujjával pedig mártogattam úgy, ahogy azelőtt a tasakba. Aztán lassan eltűnt a Limo a boltok polcairól, és ennyivel a következő generáció is szegényebb lett.
